Húsvéthétfőn a legények, kedden a leányok locsoltak egyes vidékeken
Fotó: Hirado.hu
A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű, városokon is ismert. A legények előre megszervezett köszöntős felvonulásai zászlóval, zenével szintén nem ősi formát tükröznek.
A szokás eredeti jellegére a húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó elnevezése utal. Dél-Alföldön a bandákba verődött legények a leányokat a kúthoz hurcolták, ahol egy teljes vödör hideg vízzel öntötték le őket, nehogy kelésesek legyenek.
Az Ipoly mentén szervezetten történt az öntözködés. A legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, amiből tojásrántottát készítettek, amit a helyszínen el is fogyasztottak. A tojáshéjakat annak a leánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Ezután indultak el locsolni. A leányok igyekeztek elbújni, ám akit a legények megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és ott vödörszám hordták rá a vizet. A legények locsolását a leányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma festett tojás volt, semmi más.
Kedden a leányok locsolták a legényeket.
A húsvéti hagyomány formái a két világháború között szűntek meg Magyarországon. Erdélyben, illetve a többi szomszédos magyar területen itt-ott még ma is él a tradíció.
A locsolkodás köszöntő versei csekély eltérésekkel országosan ismertek, de a közhiedelemmel ellentétben nem népi eredetűek. Népiesebb köszöntőszövegek csak szórványosan terjedtek el. Egy szerencsekívánó mondóka Békés megyében is fennmaradt. Így hangzik: Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!
Versbe foglalt változata esőhívogató gyermekmondókára emlékeztet:
Szépen kérem az anyját,
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját!
Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka:
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?
(Orosháza; Ortutay–Katona 1975: II. 125)
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
