Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fényvédelem jelentőségére hívták fel a figyelmet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. április 13. 18:20
A fényvédelem jelentőségére hívták fel a figyelmet
A Mini Akadémia keretében szervezett előadásra a bőrgyógyászok mellet szülőket is vártak

Fényvédelem csecsemő- és kisgyermekkorban címmel tartottak előadást a gyulai művelődési központban április 13-án. A délutáni szakmai programot főként bőrgyógyász szakembereknek szervezték, de akár helyi szülőket, pedagógusokat is szívesen láttak az eseményen.

____Eredeti-alap__3_.jpg

Dr. Ócsai Henriette a fényvédelem szerepéről beszélt  

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A megjelenteket elsőként Márkus Ádám, a Bioderma magyarországi ügyvezetője szervezte köszöntötte, akitől a cég helyi területi képviselője, Himer Angéla vette át a szót. Kiemelte: előadásul a személyre szabott fényvédelemről szól majd.

– Legfontosabb üzenetünk talán az, hogy a napfény nagyon fontos a D-vitamin miatt, de lényeges az is, hogy védjük magukat minden esetben, akár a téli síelések alkalmával is. A gyermekek számára speciális termékeket használjunk, mert az ő immunrendszerük még nem olyan fejlett, mint a felnőtteké – részletezte a cég munkatársa.

A folytatásban dr. Ócsai Henriette tartott előadást, melynek fő témája volt a fényvédelem szerepe a melanóma kialakulásának megakadályozásában. A szakember a WHO aktuális adataival indította előadását, melyből kiderült: a melanóma előfordulása minden más tumornál gakoribb világszerte.

Mivel a szoláriumozás megnöveli a melanóma kialakulásának kockázatát, lehetőség szerint egyáltalán ne használjuk azt. A szakember lapunknak hozzátette: a mesterséges barnításnak ez a formája több országban 18 év alatt nem is engedélyezett, Ausztália egyes régióiban pedig egyenesen tilos.

Dr. Ócsai Henriette kiemelte: kevesebb napon töltött idő esetén sem kell aggódunk a D-vitamin hiánya miatt, mert az táplálékkiegészítők formájában is hatékonyan felszívódik. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)