Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Békési pedagógusoknak mutatták be a gyulai óvodák szakmai munkáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. április 13. 12:45
Békési pedagógusoknak mutatták be a gyulai óvodák szakmai munkáját
A GYVEÓ nevelési értekezletén kiállítás nyílt a gyerekek alkotásaiból

Békési kollégáikkal együtt tartották meg aktuális nevelési értekezletüket a gyulai óvodapedagógusok április 13-án. A Bajcsy-Zsilinszky úti óvodában kezdődött eseményen a vendégeket Gyula Város Egyesített Óvodájának (GYVEÓ) vezetője, Becseiné Lock Gabriella fogadta, aki a programjok ismertetése után bemutatta a helyi óvodákat is.

a vendégeket becseiné lock gabriella (képünkön jobbról) köszöntötte

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A Bajcsy-Zsilinszky úti óvodában a gyerekek alkotásaiból rendeztek kiállítást

– Intézményünk nyolc tagintézményből áll, amelyek mellett német és román nemzetiségi és egyházi óvodák is vannak. Összesen 12 óvoda működik a városban, 22 fős csoportátlaggal. Saját pedagógia programmal dolgozunk, amelyhez minden óvoda hozzáteszi egyéni arculatát, amellyel a saját környezete egy picit más és több lehet – részletezte Becseiné Lock Gabriella.

Az intézményvezető később lapunknak az is kiemelte: a nap folytatásában a Mágocsi úti óvodába mennek majd, ahol vizuális nevelésről, kreatív technikákról mesélnek majd nekik szakemberek. Ezek után Kéri László festő számol be arról, hogy az óvoda korábbi foglalkozásain milyen volt a gyerekekkel együtt alkotni. Az intézményvezető hozzátette, hogy nagyon büszke az óvónőkre, akik segítették a kicsik kreatív elmélyülését, így kifejezetten művészi alkotásokat hozhattak létre a rendhagyó foglalkozásokon.

Becseiné Lock Gabriellától a tagintézmény vezetője, Szilágyi Ferencné vette át a szót, aki bemutatta a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodát, és körbevezette a vendégeket a felújított épületében.

Szilágyi Ferencné tagintézmény-vezető is köszöntötte a nevelési értekezlet résztvevőit

A program folytatásában az óvodások alkotásaiból készült kiállítást is megnyitottak, amelyre Kéri Lászlót is meghívták. Az alkotó segítségével készítették az apróságok az UV-reagens képeket, amelyek speciális fényben, foszforeszkálva mutatják meg valódi „arcukat”.

Kéri László kérdésünkre kiemelte, hogy nagy öröm volt számára a gyerekekkel foglalkozni, az volt a célja, hogy minél szabadabban és ösztönösebben készíthessék el képeiket.

– Nem voltak szabályok az alkotásban, csak néhány új technikát mutattam meg. Az óvodai foglalkozással szemben nálam a tisztaságra például nem kellett odafigyelniük, inkább arra fókuszáltam, hogy olyan hangulatot teremtsek, ami segíti őket abban, hogy az ösztöneik felszínre kerüljenek. Volt, akinek az alkotókedve a zenétől indult el, másoknak az én képeimet mutattam meg, de az is előfordult, hogy manónak öltöztem, és ez a mesés környezet hozta meg az alkotókedvet – részletezte.

A szakmai nap az óvodák meglátogatása és az előadások után közös ebéddel zárult.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)