Kalandozások
Forrás: Mogyoróssy János Városi Könyvtár
A vendégeket Dézsi János könyvtárigazgató köszöntötte, majd rögtön átadta a szót Fodor György tanár úrnak, aki a Boróka Egyesület alelnökeként néhány útravaló gondolatot mondott. Kiderült, hogy az előadóhoz mintegy 30 éves ismeretség fűzi, egymás melletti pályán nőttek fel az uszodában, és nagyon várta, hogy megtudja, a geográfus barátot milyen hullámok repítették egészen a történelmi Magyarország peremvidékére, hogy ott – nomen est omen – köveket jelöljön meg magyar zászlóval. Ez különösen azért érdekes, mert már néhány 100 km-re Gyulától világritkaságok találhatók.
Marksteiner Tibor 11 évesen járt először Erdélyben, amikor a szülei elvitték Szovátafürdőre. 1996-ban pedig 1200 km-t sikerült tekernie a Kárpátok bércei között. A motivációt még egyetemen kapta a tragikus körülmények között Etiópiában elhunyt vulkanológus-geográfus utazótól, Fábián Tamástól, aki a tanára volt. 2016-ban már a 100. utazást teljesítette a túracsapat. 195 főt mozgatott meg az elmúlt 8 évben „az erdőn túli területek” meghódításának vágya. 21 hegységben, számos csúcson jártak, 186 napot szántak a látnivalók felkeresésére, és kb. 1400 km-t tettek meg gyalogosan. Többször elhangzott a csapattársak kultuszmondata, hogy „Szeretlek, Tibi!” – ezzel jelezve, hogy a túrák nem voltak mindig kíméletesek. Számtalan veszély leselkedett még a tiszteséggel felkészült természetbúvárokra is. 5000 mackó, ordasok, olykor -20 °C-os hidegek, hófúvások, lavina, elakadás, szélviharok és csuszamlások. A hálózsákok és menedékházak védelme olykor az egerek aktív álomzavarásával járt, de a téli, fenyőillatú hókupacokba vájt alvóhelyek sem voltak a Hilton.
Ugyanakkor a megpróbáltatások jussa a pazar látvány: különleges napfelkelték és -lementék, hókristályos lankák, virágtengerek, egyedi flóra és fauna, kiemelkedő kakastaréj-sziklák, vízesések, -nyelők, karsztok, fenyvesek, a fogarasi, radnai és bihari havasok jéghideg tengerszemei – egy-egy csúcsról tiszta időben akár 300 km-es is lehet a látótávolság. A helyszíneket műholdról követhettük végig, minden évszakból vetített képet az előadó, jól láthatóan elkülönítve Erdély természetföldrajzi területét és jellemző növénydiverzitását. Az egykori történelmi Magyarország határait nem csak a természetes választóvonalak mentén, hanem hagyományos, mesterséges határkövek és -nyiladékok (kivágott fasávok, növényirtások) bemutatásával is végig kísérhettük.
A kövek között foltos szalamandrák (erdélyi tájnyelven targyíkok) bújnak, zergék, szamarak, félvad lovak legelnek szabadon, a repedésekből kárpáti sáfrány-mező, havasi gyopár-liget, mezei varfű és az egyedülállónak számító, csak ebben a környezetben megtalálható faj, a királykői szegfű virágoznak. A megfáradt turistákat maga a hegy táplálja, szabadon ehetnek a hegyek gyümölcseiből: som, szeder, áfonya, málna, szamóca, ribizli. A magukkal vitt elemózsia is mintaértékű: szalonna és kocsonya az energiabombák, somlekvár és saját készítésű házikenyér a levezetők, a pásztoroknál kapható juhsajt pedig maga az ízmennyország.
Az előadás végén egy 7 perces videót tekinthettünk meg, amely összefoglalta azt a 2007–2012 közötti időszakot, amely az erdélyi túrákról szólt – az Ossian együttes számai nagyon hatásosan dübörögtek alatta (különösen a Pogány ima): 7 perc Isten tenyerén. Az utolsó képen egy Szent Ágoston idézettel zárult a virtuális kalandozás: „A világ egy könyv. Aki nem utazik, csak egy lapját olvasta.” Tapasztalatból mondom, mint lelkes világolvasó, hogy ezt mindenkinek érdemes megfogadnia.
