Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem drágult a sonka

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. április 14. 09:15
Nem drágult a sonka
Nagypénteken 6–14 óra között, szombaton 6–18 óra között, húsvétvasárnap 6–14 óra között lesz nyitva a piac

A sonka kilója fajtától függően 1700–2500 forintért kapható

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Nem emelkedett a sonka ára tavaly óta a gyulai piacon – tudta meg lapunk a standosoktól.

Az árusok elmondták: egyelőre visszafogott a forgalmuk, és húsvétpénteken sem számítanak nagyobb rohamra. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a gyér kereslet oka, eltérő válaszokat kaptunk. Volt, aki úgy látta, túl nagy a kínálat a helyi piacon, és olyan termelővel is beszéltünk, aki szerint a vásárcsarnokba való átköltözés miatt csökkent a húsárusok forgalma.

A standosok érdeklődésünkre kifejtették: a felvásárlási árak emelkedése nem befolyásolta árképzésüket, hiszen saját sertésükből állították elő a húskészítményeket.

A sonka kilóját fajtától függően 1700–2500 forintért árulták, a csülök 1300 forintba került, míg a füstölt tarja kilóját 2100 forintért kínálták.

Nagypénteken 6–14 óra között, szombaton 6–18 óra között, húsvétvasárnap 6–14 óra között lesz nyitva a piac, húsvéthétfőn pedig zárva tart.  

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)