Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A húsvét fényében jártunk a kamaragalériában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. április 12. 18:30
A húsvét fényében jártunk a kamaragalériában
Az ünnepi témájú kiállítás képeit Kovács Péter ajánlotta fel

Húsvét fényében címmel nyílt kiállítás a Gyulai Várszínház Kamaragalériájában április 11-én. Az ünnepi témájú tárlaton a húsvéti időszakhoz és az egyházi élethez köthető alkotások szerepelnek, amelyeket Kovács Péter plébános ajánlott fel a várszínháznak. A kiállításon Varga Mariann ügyvezető köszöntötte a megjelenteket, majd Cs. Tóth János művészetíró nyitotta meg a kiállítást.

Varga Mariann, Cs. Tóth János és Kovács Péter

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Nem megnyitni szeretném a kiállítást, inkább egy beszélgetést kezdeményeznék – mondta Cs. Tóth János. – Koszta Rozália volt híres arról, hogy a megnyitókon szeretett beszélgetni. Megállapodtunk az atyával, hogy mi is ezt fogjuk most tenni, és megismerhetjük gyűjtőszenvedélyének, képeinek történetét. Előjáróban három dolgot szeretnék hozzátenni: a művészet történetében három céllal készültek képek. Az első politikai cél volt, a második vallási, a harmadik pedig a gyönyörködtetés.

Kovács Péter bevezetőjében kifejtette, 30 éve gyűjt képeket, a művészethez kiskorától kezdve vonzódott. Akkoriban még festőművésznek készült. Végül más pályát választott, de a képek iránti szeretete megmaradt. A legtöbb alkotás barátságok útján került hozzá, de más módokon is jutottak hozzá festmények.

Cs. Tóth János arra is rákérdezett, vannak-e a paptársai között olyanok, akik hasonló szenvedéllyel viseltetnek a művészetek iránt, esetleg olyan, akivel cserélt már képet. Az atya kifejtette, cserére még nem volt példa, de természetesen vannak olyan ismerősei, akik hasonló beállítottságúak. Hozzátette, gyűjteményét a századforduló után készült alkotások, valamint kortárs művek teszik ki.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az őseim gondoskodtak arról, hogy a plébánia tágas legyen – mondta a plébános, amikor arról kérdezték, hogyan tudja tárolni az összegyűjtött festményeket. – Több négyzetméteren lakom, mint egy tíztagú család, így van bőven falfelület. Természetesen még így is meg van a technikája annak, hogyan kell a képeket kirakni: ikonosztáz-szerűen tervezem meg, és még a földön összeállítom úgy, ahogyan a falra kerül majd. Ha kapok egy új darabot, akkor egy ideig letakarva áll valahol, hisz az egész rendszert meg kell bontani, hogy feltehessem.

Megközelítőleg száz, száztíz alkotásról van szó, ezek többféle műfajt és technikát képviselnek. Az a fontos, hogy a képek esztétikumot is nyújtsanak, emellett a segítség eszközei is lehetnek: Péter atya nem egyet árverezett már el belőlü, a befolyt összeget az egyháznak ajánlotta fel.

A tárlaton kiállított művek között igazi különlegességek is akadna. Ilyen például Janka Gábor Feltámadt Krisztus című ikonja, vagy Fátyol Zoltán Az ember teremtése című olajfestménye. A kiállítást május 1-ig tekinthetik meg az érdeklődők, díjmentesen, 9 és 16 óra között.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)