radnóti virág, dombovári vanda és volent kati
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Mielőtt bemerültünk volna a Gangeszbe, láttunk gurukat, szent teheneket, varázslatos színeket, ruhákat, anyagokat, imára kulcsolt kezeket a vásznakon. A Mogyoróssy János Városi Könyvtár földszinti folyósója utoljára akkor volt ilyen zsúfolt és hangos, amikor az épület még iskolaként funkcionált. Dombóvári Vanda mérhetetlen örömmel vette tudomásul, hogy ennyi embert érint meg a képek misztériuma. Maga is járt Indiában, máig visszavágyik. Iszonyatos szegénységet tapasztalt, ugyanakkor a legkisebb, hétköznapi dolgoknak való örülést is. Ezt rögtön eltanulhattuk.
Pótszékekre ültek a kíváncsi érdeklődők odafenn, a Simonyi-olvasóban is. Az előadást Radnóti Virág tartotta, hiszen előzetesen ő készült fel az utazásra idegenvezetőként. A bemutató jellege is útikalauzokat idéző (Budapest–Dubai–Delhi repülővel), de azokat bőven megszégyenítő egyveleget jelentett, hiszen mindenhez saját képek szolgáltak illusztrációként, és egyedi, testközeli és családias élményeket láthattunk megelevenedni. Olyan volt, mint egy holi, vagyis a színek fesztiválja, amely egy több napon át tartó, hindu tavaszköszöntő ünnep. Kultúrtörténet, vallás, étkezés, ruházat, történelem, közélet. Végtelenül összetett ország, hihetetlenül sok lakóval és nyelvvel. 5000 éves (nagy folyóvölgybeli) kultúra, több mint 1 milliárd ember és legalább 3000 nyelv, még ennyi nyelvjárás. Amit igazán felfedeztem, hogy Indiában szó szerint kell érteni azt, hogy KÖZÉLET. Minden az utcán zajlik: étkezés, borbélyok, bordélyok, pottyantós mellékhelyiségek, nyitott csatornahálózat, tehénlepény- és halottégetés, szeméthalmozás, guruimák, tisztító fürdések, nagymosások, sőt néha az iskoláztatás is. A számunkra elkeserítő nyomorban, a szeméthegyek között azonban virágzik a gyerekmosoly…
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A közel 2 órás beszámoló főbb pillérei, a látnivalók, amelyekről szó esett: Delhiben a Kutub Minár torony és épületegyüttes (fantasztikus fehér márvány és vöröshomokkő ötvözete, a mogul építészet csúcsterméke), Ráj Ghát, Vörös Erőd, Dzsama Maszdzsid, Humájun császár síremléke. Agrában a Tádzs Mahal, egy másik Vörös Erőd. Fatehpur Szíkri a Mogul Birodalom egykori fővárosa volt. Dzsaipur a Pink City (mert az egykori maharadzsa a szerencsét remélve minden házat rózsaszínre festetett egy angol követ érkezése miatt), ahol a Dzsohári bazár (eszméletlen étel-ital- és fűszerkavalkád), a Szelek Palotája és az Amber Palota találhatóak. Rádzsasztán városa és erődei (pl. a Borostyán erőd), a dzsaina templomok kivételes szépségűek. Váránaszi (a holtak városa, Ganga anya temploma), Khadzsuráhó (a Kámaszútra pózait kőszobrokon felvállaló templomegyüttes), Hampi, Ellorai és Adzsantai barlangtemplomok, szellemvárosok, tele tolvaj, kólát szürcsölő makákókkal. Mumbai két arca: az angol gyarmati idők vagy a mogul építészet remekei (pl. a Viktória pályaudvar) és gettói (Dharavi, 2 millió szegénnyel), amelyek a Gettómilliomos filmből ismerősek. Az ország államokra tagoltsága óriási kontrasztokat is szül. A legtöbb orvosi csoda, a legtöbb beteg, a legnagyobb bollywoodi sztárok és a legnagyobb slumek is meghatározóak. A közlekedés kaotikus, a zebrák tájékoztató jellegűek, irgalmatlan sok a tuc-tuc, a riksa és a moped, minden dugig pakolva – olykor egy-egy marha- és/vagy rikítóan kifestett elefántcsorda kelhetnek át előttünk himbálódzó, gazdag turistákkal a hátukon. A kalandvágyó idegenek anyagi megrövidítése különben is kötelező és üzletszerű, ahogyan alkudni is az. Mindez szintén nagy ellentéteket indukál. 26 000 Ft-ból él egy átlag indiai havonta, de van, aki napi 4 dollárból, akár újrahasznosított szemétgyűjtésből, miközben a világ leggyönyörűbb kelméit, szőtteseit, hímzéseit, kurtáit, legaprólékosabb festményeit és textillenyomatait vehetjük meg potom pénzért. Aki szegénynek született, illő alázattal fogadja a karmáját, főleg, ha hinduként él, módja, lehetősége sincsen kitörni a kasztjából.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Indiában köztudottan rengeteg a szikh, dzsaini, buddhista, taoista, sőt a muszlim, de a fő vallás még mindig a hinduizmus, amelynek köszönhetően máig él a kasztrendszer. A négy fő kaszt: brahmin, ksatrija, vaisja, súdra – és vannak a kaszton kívüliek (páriák, dalitok). Kiderült, hogy a festőművészek is súdrák, mert bemocskolják a kezüket festékkel, ha még külföldiek is, akkor érinthetetlenek, de nem a klasszikus brahmana értelemben (vagyis szentségük), hanem a tiltottság miatt. Azt viszont nyugtázhatjuk, hogy nálunk mind Kati, mind Virág a megbecsült gyulai brahmanák kasztjában foglalta el méltó helyét. Köszönjük a kalandos beszámolót és a gyönyörű és elgondolkodtató műalkotásokat és fényképeket. Namaste, Indiában jövőre is…