Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hobo érkezik Békéscsabára március 29-én

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. március 28. 15:15
Hobo érkezik Békéscsabára március 29-én
A művész Halj meg, és nagy leszel című előadását mutatja be a Csabagyöngyében

képünk hobo gyulai előadásán készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

Földes László „Hobo” lesz a Csabagyöngye Kulturális Központ előadója március 29-én, szerdán 19 órakor. A művész a Halj meg, és nagy leszel című előadásával érkezik Békéscsabára, amelyet a közelmúltban Gyulán is bemutatott.

– Itt a színházban bevallhatok mindent, úgysem hiszi senki egy szavamat sem. Hogy utána könnyebb lesz? A fenét. A tapstól lesz könnyebb, hogy össze-vissza hazudhatok és megtapsolnak. Vagy igazat mondhatok? Nem hiszik el, de nem kell, a lényeg az, hogy tapsoljanak. Ezért jó a színház. Itt minden lehetek, akár még önmagam is, úgy sem hiszik el. Akkor minek hazudjak? Az nem könnyű, munkaigényes dolog, ki kell találni mindent, aztán leírni, megtanulni, és úgy csinálni mintha – írja Hobo.

Jegyeket elővételben 1900, az előadás napján 2400 forintért válthatnak az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)