Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Erre nincsenek szavak…

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 27. 13:00
Erre nincsenek szavak…
Gyulai Amazonok–Szeol SC 32–0 (20–0)

Az U18-as labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Gyulai Amazonok a Szeol SC együttesét fogadta március 25-én. Az Id. Christián László Városi Sporttelepen lejátszott találkozónk a fürdővárosi együttes alapos verésben részesítette sereghajtó ellenfelét.

____Eredeti-P1150777.JPG

Taroltak a gyulai lányok

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Csontos Zsanett, Bálint Kata, Balogh Noémi, Kajári Gabriella, Paál Dalma, Mázik Flóra, Kurai Nikolett, Pilán Tímea, Csanálosi Anada, Bálint Rebeka, Gera Dóra, Bordás Renáta, Szegedi Nikolett és Barthalos Dóra. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A Gyulai Amazonok esélyeshez méltón kezdték a mérkőzést, hiszen már a negyedik percben betaláltak. Az első tíz percben öt gólt rámoltak be ellenfelüknek, és a játékrész folyamán húsz gólt szereztek. A második félidőben tovább folytatódott a mészárlás, a fürdővárosi lányok meg sem álltak harminckét találatig. A mérkőzés legeredményesebb támadója Bálint Rebeka volt, aki 11 gólt szerzett a mérkőzés alatt.

A Gyulai Amazonok ezzel a győzelemmel hat pontos előnnyel várhatják a következő fordulót, ahol a Mezőberényi FC próbálja meg feltartóztatni a „várvárosiakat”. A gyulai futballtündérek kirobbanó formában vezetik tabellájukat, hiszen 11 mérkőzésen 102 gólt szereztek, és csak 5 gól kaptak.

Gólszerzők: Bálint Rebeka (11), Csanálosi Anada (5), Bálint Kata (5), Kajári Gabriella (3), Balogh Noémi (3), Kurai Nikolett (2), Mázik Flóra, Gera Dóra és Németh Viktória

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)