Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Százhuszonnégyen lettek okleveles kormányablak-ügyintézők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. március 24. 18:00
Százhuszonnégyen lettek okleveles kormányablak-ügyintézők
A cél, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek

Átvette hivatalos kormányablak-ügyintézői oklevelét az a százhuszonnégy Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei állami tisztviselő, aki elvégezte a Miniszterelnökség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös képzését Szegeden. Többségük nő.

____Eredeti-Oklevel_atadas1.JPG

Jól képzett kormányablak-ügyintézőink lesznek

Fotó: Csongrád Megyei Kormányhivatal

Házigazdaként dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja köszöntötte a végzősöket. Beszédében az állam szolgálatában végzett felelősségteljes munka presztízsére hívta fel a figyelmet. A rendezvényen részt vett dr. Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki elmondta: a cél az, hogy a területi közigazgatásban dolgozók munkájával az ügyfelek elégedettek legyenek.

A képzési program első részét összeállító Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási kara nevében dr. Kiss György dékán szólt az állami tisztviselőkhöz. Beszédében kiemelte, a közigazgatást a személyes ügyintézés során megtapasztaltak szerint ítéli meg az állampolgár. Jelenleg ez a megítélés az ügyfél-elégedettségi felmérések tanúsága szerint 8,2, amely kifejezetten magas érték.

Kovács Ernő, Bács-Kiskun megye kormánymegbízottja azt hangsúlyozta, hogy a közigazgatásban dolgozók többsége nő, s ez azért jó, mert a hölgyek empátiája, kedvessége az emberekkel való kommunikációban célravezetőbb.

Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója arról beszélt, hogy az ügyfélbarát ügyintézés társadalmi igényként jelentkezett. A kormányzat előrelátással reagált erre az igényre, s a bürokráciacsökkentés igényével szervezte át a közigazgatást. Kiemelte, ennek eredménye leginkább a végrehajtás szintjén, a járási hivatalokban, az ügyfélszolgálatokon és az ügysegédeknél mutatkozik meg.

– Ma már több mint másfélezer ügykörben kell eljárniuk azoknak az állami tisztviselőknek, akik a kormányablakokban dolgoznak, ezért fontos, hogy felkészültségük alapos és széleskörű legyen – tájékoztatta lapunkat Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)