Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Huszonharmadszor szerződött Arad és Gyula

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. március 22. 14:15
Huszonharmadszor szerződött Arad és Gyula
Baráti focimérkőzéssel ünnepelték meg az eseményt

Megerősítették Arad és Gyula huszonhárom éves együttműködését március 22-én. Közösen szervezett programok, üzleti megállapodások idén is lesznek.

____Eredeti-Arad-Gyula-2017__5_.JPG

Kónya István, Gyula alpolgármestere és Bognár Levente aradi polgármester újból megegyezett

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Kónya István, Gyula város alpolgármestere és Bognár Levente aradi polgármester március 22-én a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban írta alá a két testvérváros huszonharmadik szerződését. Az eseményen elhangzott: a megállapodás célja, hogy az immár több évtizedes együttműködést megerősítsék, újabb tartalommal töltsék fel.   

Az Arad–Gyula közti kapcsolathoz az évek során több civil szervezet, egyesület csatlakozott, ezek mindenike példásan működik. A két város számos közös pályázatot dolgozott ki, nem csupán kulturális téren, hanem a köz- és az üzleti élet számos területén is. Ezt az irányvonalat szeretnék tovább vinni, bővíteni idén, nem kis hangsúlyt helyezve a szakmai tapasztalatcserékre.   

A szerződéskötést hagyományosnak tekinthető baráti focimérközés követte, ezen Gyula és Arad önkormányzatának csapata mérte össze erejét. Ezt megelőzően Kónya István elbúcsúztatta Bagyinszki Zoltánt, a város kulturális „attaséját", aki éveken át eredményesen védte Gyula kapuját az ellenfél támadásaitól. A lelkes műkedvelő sportoló egy pár kapuskesztyűt és egy labdát kapott ajándékba.

 

____Eredeti-Arad-Gyula-2017__14_.JPG

Bagyinszki Zoltánt Kónya István búcsúztatta el

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)