Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Amazonok a válogatottban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 22. 09:00
Amazonok a válogatottban
Balogh Noémi és Bálint Katalin az U16-os nemzeti keretben

A Gyulai Amazonok két tehetsége is meghívást kapott a magyar női U16-os válogatott kiválasztó táborába, melyet március 27. és 30. között rendeznek meg Diósdon. Az összetartáson a válogatott keret vezetőedzője és stábja felméri országunk tehetséges labdarúgóit, akiket teszteken és edzőmérkőzések figyelnek majd meg.

____Eredeti-P1150777.JPG

Az amazonok a válogatottba is UTAT TÖRNEK 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Bálint Kata

A huszonöt fős keretbe kézhez kapta meghívóját a Gyulai Amazonok két kiválósága is, hiszen a 16 éves Balogh Noémi és a mindössze 15 éves Bálint Kata is ott lehet a nemzeti tizenegy kiválasztásánál.

Mint azt Molnár Zoltánné, a Gyulai Amazonok vezetőedzője elmondta, a fiatal labdazsonglőrök három csapatban is játszanak a klubjuknál, hiszen mindketten az U15-ös félpályás és U18-as nagypályás gárdák alapemberei, valamint az NB II.-es futsalcsapat kerettagjai.

Balogh Noémi

Noémi öt éve űzi a labdarúgást, terhelhetőségével, odaadó és szorgalmas edzésmunkájával, valamint több poszton való bevethetőségével felkeltette a válogatott szövetségi edző figyelmét, ezért lehetősége adódott, hogy megmutathassa tudását a legjobbak között is.

Kata már szerepelt az ősz folyamán az U17-es válogatottal az összetartásokon, valamint edzőtáborukban is részt vehetett. Tehetsége és kitartása példaértékű, emellett játékintelligenciája korosztályában a legjobb védők közé emeli. 

– Nagyon örülök, hogy évről évre játékosokat tudunk adni a korosztályos válogatottakba, legyen az az U16-os, az U17-es vagy az U19-es nemzeti együttes. Úgy gondolom, mindkét lánynak helye van a legjobbak között, hiszen ilyen fiatalon nagyon szép sikereket értek el. Bízom benne, hogy nagyon jól fognak szerepelni, és a klubunkat méltón fogják képviselni – hangzott Molnár Zoltánné véleménye játékosai válogatottbeli szerepléséről. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)