Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Implomos sikerek a Zrínyi Ilona Matematika Versenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. K. K. • HÍREK • 2017. március 17. 10:30
Implomos sikerek a Zrínyi Ilona Matematika Versenyen
Hírek a Gyulai Implom József Általános Iskolából

a díjazottak és tanáraik

Fotó: Gyulai Hírlap 

Március 7-én került sor a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulójának ünnepélyes eredményhirdetésére Sarkadon. Iskolánkból 14 implomos diákot hívtak be, akik hagyományainkhoz híven kimagasló eredményekkel öregbítették intézményünk hírnevét.

Hat egymást követő évben vehettük át a megye legeredményesebb általános iskolájának járó vándorkupát. Ezzel a megyében egyedülálló tettet vittek véghez tanulóink és felkészítőik, és a két vándorkupa örökre az iskolánk gyűjteményét gyarapíthatja.

Elért megyei eredményeink a következők:

Csapatban a 2. évfolyamosok első, a 7. és 8. évfolyamosok második, a 6. évfolyamosok harmadik, az ötödik évfolyamosok negyedik, a 4. évfolyamosok ötödik helyezést értek el.

Egyéni helyezések: Nyárfádi Patrik 7.a osztályos diákunk 1. helyezett (felkészítő: Forgácsné Faragó Katalin), Gyenge Gergő a 2. helyezett lett (felkészítő: Szabó Beatrix). Ezzel kivívták, hogy korcsoportjukban az ország legjobb matematikusai között mérettessék meg magukat Debrecenben április 12–14-ig.

További egyéni eredmények 3–10. helyezésig:  

5. hely: Lovász Bence 7.a, 6. hely: Nagy Levente Noel 4.a, Szabó Lenke 8.c, 8. hely: Krizsán Gréta 2.a, 10. hely: Ludvig Veronika 2.c, Gurzó Hanna 5.c.

Felkészítő tanáraik, Garami Veronika, Forgácsné Faragó Katalin, Gulyás Csaba, Hrabovszki Zoltán, Ökrös Márta, Szabó Beatrix és Szabóné Földesi Erika áldozatos munkáját dicsérik a magukért beszélő, kiváló eredmények.

Az ünnepségen a legeredményesebb tanárokat is díjazták. Intézményünkből Forgácsné Faragó Katalin tanárnő és Szabó Beatrix tanítónő felkészítő munkájához gratuláltak külön is a szervezők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)