Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mórahalmi áttörés?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 17. 16:00
Mórahalmi áttörés?
A Várfürdő-Gyulai Termál FC március 18-án lép pályára a városi sporttelepen
____Eredeti-P1150366.JPG

Helyzetből soha nincs hiány

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Várfürdő-Gyulai Termál FC labdarúgó csapata hazai környezetben fogadja a Mórahalom VSE együttesét március 18-án.

Az Id. Christián László Városi Sporttelepen rajtoló derbi legfontosabb kérdése, hogy eljön-e az áttörés, vagy újra gól nélkül marad az Oláh Ferenc vezette együttes.

A fürdővárosi együttesnek a két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel rajtoló Mórahalom VSE gárdáját kell legyőznie a következő hazai mérkőzésén.

Az előző körben oroszlánkörmeit megvillantó Oláh-csapat minden porcikája egyben van, csak a gólokkal maradtak eddig adósak a gyulai kékek. Vajon március 18-án egy áttörés kezdetét, vagy egy mélyrepülés folytatását láthatja majd a fürdővárosi publikum? A 15 órakor kezdődő mérkőzésen meglátjuk!

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 17. 16:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)