Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ízlett a marhahúsból készült gyulai szalámi a japánoknak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. március 16. 13:25
Ízlett a marhahúsból készült gyulai szalámi a japánoknak
A kínai piacot is megcélozza a Gyulahús Kft.

Marhahúsból készült szalámival vett részt idén a Gyulahús Kft. a Foodex Japan 2017 elnevezésű világkiállításon. A cég a kínai piacon is jelen szeretne lenni.

____Eredeti-IMG_6871.jpg

A marhahúsból készült szalámi a japán piacra készült, de idehaza is kapható lesz. Képünkön: Kónya István és Daka zsolt 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Eredményesnek nevezte a Gyulahús Kft. részvételét az idei Foodex világkiállításon Daka Zsolt, a cég ügyvezetője. A március 16-i sajtótájékoztatón elhangzott, a japán világ nagyon összetett, ezért akár 3–4 évbe is beletelhet, amíg meggyőzik az ottani vásárlót. A marhahúsból készült szalámit kimondottan a japán ember sajátos ízléséhez fejlesztették ki. Ugyanezt fogják tenni a többi távolkeleti piac elérése érdekében is, beleértve Kínát. Hisz míg a japánok az édesebbet részesítik előnyben, a kínaiak fűszeresen esznek. Rendkívül fontos a termékinnováció – hangsúlyozta az ügyvezető. Jelenleg csak Hong-Kongba exportálnak, Kínával még nem írtak alá ilyen jellegű egyezményt, de bíznak abban, hogy hamarosan leomlanak a kereskedelmi korlátok a két ország között.  

Kónya István alpolgármester arról beszélt, miért fontos a városnak a Gyulahús Kft. támogatása. Mint mondta, nincs még egy olyan önkormányzat Magyarországon, amely húsüzemnek lenne tulajdonosa, a gyulai az egyetlen. Kifejtette, a cég elmúlt négy éve sikertörténet, ami azt mutatja, nem döntöttek rosszul, amikor átvették.

 

____Eredeti-20170306_195625.jpg

 

Fotó: Gyulahús Kft. 

– A Gyulahúst fejlődő pályára kell állítani, nem csupán a műszaki felszereltség tekintetében, hanem a volument is növelni kell, új piacokat szükséges találni. Azt a tudást, ami itt felhalmozódott, kamatoztatni kell. Gyula önkormányzata a továbbiakban is minden támogatást megad, hogy ez megvalósuljon, és a vállalat hosszú távon prosperáljon – mutatott rá a tisztségviselő.   

Daka Zsolt a március 15-i nemzeti ünnepen Gyula Városáért kitüntetést vehetett át a város polgármesterétől, Görgényi Ernőtől. Az önkormányzat képviselőtestülete a Gyulahús Kft. dolgozóinak munkáját ismerte el a díjjal. Az ügyvezető ezzel kapcsolatban kifejtette: az elismerés mindenképp megerősíti a kollektívát abban, hogy folytatniuk kell azt a magas színvonalú szakmai tevékenységet, amit elkezdtek. Szándékuk, hogy visszaadják a vállalat régi fényét.

A sajtótájékoztató végén Kónya István alpolgármester és Daka Zsolt ügyvezető megkoszorúzta az iparjogvédelmi oltalom alatt álló gyulai kolbász megteremtője, a cégalapító húsgyáros, Stéberl András emléktábláját. 

 

____Eredeti-IMG_7040.jpg

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)