Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hagyományteremtő ünnepi előestén jártunk a civileknél

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterHÍREK • 2017. március 15. 07:22
Hagyományteremtő ünnepi előestén jártunk a civileknél
Az esemény végén a civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a Petőfi-szobornál

Ünnepi előest elnevezésű rendezvényükön emlékeztek meg az 1848–49-es eseményekről a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületének tagjai március 14-én. Nem egyedül tették ezt, hiszen az összes gyulai civil egyesület vezetőjét meghívták a délutáni eseményre, amelyet a gyulai Civil Szolgáltató Központban tartottak.

____Eredeti-GYHRCSD_0017.JPG

telt ház a gyulai civil központ dísztermében

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A program részleteit Nyíri Mihály, a szervezők első embere ismertette lapunkkal.

– Ez egy olyan civil találkozó, ami most debütál, és amit a tervek szerint minden évben másik szervezet rendez majd meg. Célja leginkább az, hogy a gyulai civil csoportok egymást jobban megismerhessék, és ma a tervek szerint arról is képet kapunk, hogy a városban milyen projektek valósulnak majd meg a jövőben. A polgármestert és az alpolgármestereket is meghívtuk, a mai eseményre 32 civil egyesület képviselője jelezte vissza részvételi szándékát – részletezte Nyíri Mihály.

A Himnusz elhangzása után Alt Norbert alpolgármester nyitotta meg az eseményt, aki kiemelte: hagyományteremtő szándékkal kívánják útjára indítani a márciusi civil találkozót.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0010.JPG

alt norbert alpolgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az 1848-as forradalom hősei mellett nem szabad megfeledkeznünk azokról sem, akik a korabeli viszonyok között a saját helyi társadalmi helyzetüket meghatározó civil közösségekben álltak helyt. Saját maguk területén tettek meg mindent annak érdekében, hogy a március 15-én elindult folyamatok be tudjanak teljesedni, melynek a fő célja az volt, hogy egy szabad országban élhessünk, és saját igényünk szerint alakíthassuk a jövőnket minden küldő, idegen behatástól függetlenül – mondta el az alpolgármester, aki hozzátette: ezeknek a közösségeknek a munkája jó példa lehet a ma működő civil közösségek számára is.

Kónya István alpolgármester Gyula városának fejlesztési stratégiájáról számolt be, melynek a Célok, tervek és megvalósítás alcímet adta.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0019.JPG

kónya istván alpolgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Nem véletlenül ez az címválasztás, hiába vannak a grandiózus tervek, mellettük ott van a megvalósítás, és sokszor az álmainkat félre kell tennünk egy időre. Ám ha bizonyos célok, álmok és tervek megfogannak egy-egy ember, egy közösség fejében, akkor érdemes hinnünk abban, hogy előbb vagy utóbb siker koronázza a munkánkat – hangsúlyozta Kónya István. – A siker néha kemény munkának álcázza magát – tette hozzá.

Szabó Szilárd Dániel városi civil referens is beszámolt. Szavaiból kiderült, a helyi civilek nem tétlenkedtek az elmúlt hónapokban. Eseményt szerveztek annak érdekében, hogy egymásnak ötleteket adjanak a jövőbeli sikeres pályázatokhoz, ruhaadományokat osztottak és kulturális börzén ismerkedtek egymással.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

Szabó Szilárd Dániel városi civil referens

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

 Az esemény végén a helyi civil szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el a Petőfi-szobornál.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)