Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Látványos műsorral emlékeztek a forradalom hőseire a Dürerben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. március 14. 17:50
Látványos műsorral emlékeztek a forradalom hőseire a Dürerben
Az ünnepségen az ötödikesek adtak műsort
____Eredeti-alap__3_.jpg

Március 15-i ünnepség a Dürer Iskolában

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Ahogy minden évben, idén is megemlékeztek a márciusi ifjakról a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában. Idén az ötödik osztályosok adtak műsort, akik zenével, verssel és prózával elevenítették fel 1848 legtörténelmibb napját.

Az iskola minden diákja hivatalos volt a március 14-i, ebéd után kezdődő eseményre, melyre az intézmény sportterme is díszbe öltözött. A háttérben a márciusi ifjak kivetített fényképe és egy hatalmas kokárda volt látható.

 

____Eredeti-IMG_3254.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

„A forradalom lángja becsapott Németországba, egyre tovább harapózott, végre Bécset is fölgyújtotta, Bécset!... és mi folyvást lelkesedtünk ugyan, de nem mozdultunk”. Ezekkel a szavakkal indult a diákok előadása, melynek folytatásában Petőfi Sándor néhány verse is elhangzott.

A zenés, verses színdarabban a 12 pontot is felelevenítették a düreres „márciusi ifjak”, majd a Nemzeti dal meghallgatása után közös énekléssel zárult az iskola ünnepi délutánja. 

 

____Eredeti-IMG_3292__1_.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)