Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az egészséges ovisok a jó ovisok!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. március 10. 11:20
Az egészséges ovisok a jó ovisok!
Egészségnevelési napot tartottak a Béke sugárúti óvodában
____Eredeti-P1150342.JPG

zöldségtálkészítés is színesítette a napot

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Egészségnevelési napot tartottak a Béke sugárúti óvodában március 9-én. A rendezvény az óvoda pályázati programsorozatának egyik állomása is volt egyben.

Újabb különleges napra gyűltek össze a Béke sugárúti óvoda csöppségei. A gyermekek egész napja az egészség körül forgott, melyben az egészséges életmód minden része megjelent. Mint azt Danszki Klárától, a Kéz a Kézben Gyermekeinkért Gyulai Óvodai Alapítvány kuratótriumi elnökétől megtudtuk, a Béke sugárúti óvodában már hosszú évek óta kiemelten kezelik az egészséges életmódra nevelést, és minden lehetőséget megragadnak a gyermekek ez irányú fejlesztésre.

A kicsik az óvoda több csoportszobáját járhatták be, hiszen minden állomáson más fontos dologról tartottak nekik előadást. Az első szobában a balett alaplépéseit tanulhatták meg a csöppségek. A zenés mozgás során vidáman mozgathatták át minden porcikájukat az óvoda kicsinyei.

A második helyszínen egészséges kenyeret süthettek, majd különleges pástétomokat kóstolhattak. A pástétomok kölesből, csicseri borsóból és vörös lencséből készültek, amit a gyermekek nagy élvezettel fogyasztottak el.  

A harmadik szoba a zöldségek és gyümölcsök varázslatos világát rejtette, gyümölcsturmixot és különleges módon elkészített zöldségtálat kóstolhattak a picik.

A negyedik szobában igazi illatorgia fogadta a látogatókat, hiszen mindent belengett a gyógynövények varázslatos illata. Ezen a helyszínen gyógynövényekkel és gyógyteákkal lehetett megismerkedni.

Az utolsó szoba volt talán a legnépszerűbb, hiszen a méhecskés mese megnézésén túl mézkóstolásra, méhkaptár-feltérképezésre és a méhészruházat felpróbálásra is lehetőség volt.

Az ízletes és illatos napon újra sikeresen hívták fel a kicsik figyelmét az egészséges életmódra. A délután további részében a felnőttek sem maradtak ki, hiszen egy ingyenes szűrőprogramra invitálták a szülőket, teljessé téve az egészségnevelési nap rendezvénysorozatát. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)