Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egyeztettek a gyulai és az aradi civilek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. március 07. 15:30
Egyeztettek a gyulai és az aradi civilek
A találkozón az iskolák és a civilek további együttműködéséről is szó esett

Február 22-én programegyeztető megbeszélésre utazott Aradra Szalai György, a Gyula–Arad Kapcsolataiért Egyesület elnöke, Czeglédiné Gurzó Mária, Köstner István és Bagyinszki Zoltán elnökségi tagok. A fürdővárosi testvérszervezet az Arad–Gyula Baráti Kör meghívására érkezett a rövid, de annál eredményesebb találkozóra.

Az aradi és gyulai egyesületi tagok találkozója 

Fotó: Bagyinszki Zoltán

Az esemény után Szalai György számolt be lapunknak a látogatás legemlékezetesebb pillanatairól.

– A szívélyes, baráti hangulatú szakmai megbeszélésen Teodor Gligor, a helyiek vezetője és jómagam köszöntöttük a mintegy 15 főnyi társaságot és a gyulai vendégeket. Az idei évre tervezett programokat a román szervezet titkára ismertette, ezt követően pedig a Magyarországon beadott, kulturális együttműködést segítő pályázat részleteiről Bagyinszki Zoltán tartott tájékoztatást – részletezte az eseményeket a gyulai delegáció első embere.

Szalai György kiemelte, hogy az eseményen szó esett az iskolák, a diákok, a civilek további együttműködéséről, a már működő egyesületi honlap aktualizálásáról, az aradi vállalkozások, rendezvények közzétételéről is.

A programon végezetül Szalai György tájékoztatta a tagokat arról, hogy március 2-án Bagyinszki Zoltán fotográfus Almásy-kastélyról készített képeiből nyílik kiállítás a testvérvárosban. A fényképeket két héten keresztül tekintheti meg az érdeklődő közönség.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)