Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kihirdették a Közlekedésbiztonság gyerekszemmel című pályázat nyerteseit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. március 07. 13:00
Kihirdették a Közlekedésbiztonság gyerekszemmel című pályázat nyerteseit
Kolysza Zoltán szerint a biztonságos közlekedésben fontos a nevelés

Kihirdették március 6-án az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Közlekedésbiztonság gyerekszemmel pályázat helyi fordulójának nyerteseit, amelyet a Gyulai Rendőrkapitányság hirdetett meg. A rajzverseny munkáit kiállították, a díjakat pedig Kolysza Zoltán rendőr alezredes adta át a gyerekeknek, aki azt nyilatkozta lapunknak, hogy a pályázat legfontosabb célja a gyermekek védelme.

a díjakat kolysza zoltán rendőr alezredes adta át

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Fontos, hogy minél fiatalabb korosztályoktól kezdjük a gyerekeket a helyes közlekedésre nevelni – mondta Kolysza Zoltán. – Elsősorban a téma fogott meg minket, hogy a gyermekek hogyan látják ezt a témát. A legjobb pályamunkák számára tárgynyereménnyel készültünk, de az összes kiállított rajzot megtekinthetik március közepéig az érdeklődők. Egy szakmai zsűri bírálta el a beküldött munkákat, amelynek tagjai a témát és a megvalósítást is figyelembe vették.

A rendőr alezredes kiemelte, hogy 457 rajz érkezett be hozzájuk idén, amely mintegy nyolcvannal több, mint a tavalyi évben. Elmondása szerint ez jól mutatja, hogy a gyerekeket érdekli a közlekedés témája, amely nevelés kérdése is, ezért kérte a szülőket is, hogy tájékoztassák a fiatalokat a biztonságos közlekedés fontosságáról és ennek menetéről. Kolysza Zoltán hozzátette, hogy a legjobb rajzokat elküldik a verseny megyei fordulójára, onnan pedig akár az országos döntőbe is bekerülhetnek.

 

A pályázat nyertesei a következők:

Óvoda kategória:

1. Petneházi Panna Szidónia (Ewoldt Elíz óvoda)

2. Döme Noel (gyulavári óvoda)

3. Herpai Lilla (törökzugi óvoda)

Alsó tagozat kategória:

1. Nagy Viola Mária (Kétegyházi Román Általános Iskola)

2. Szabó Vanessza (Gyulai Dürer Albert Általános Iskola)

3. Merényi Márton (Gyulai Implom József Általános Iskola)

Különdíjas: Kallós Eszter (Magvető Református Általános Iskola) és Nagy Chiara (Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola).

Felső tagozat kategória:

1. Baracsi Petra (Magvető Református Általános Iskola)

2. Tímár Rebeka (Magvető Református Általános Iskola)

3. Lipcsei Emese (Magvető Református Általános Iskola)

Különdíjas: Kura Tamás (Magvető Református Általános Iskola).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)