Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fehér Tímeával tereferélhetünk a Művész Kávéházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. március 03. 12:10
Fehér Tímeával tereferélhetünk a Művész Kávéházban
A színművésszel március 3-án Békéscsabán találkozhatnak az érdeklődők

fehér tímea

Fotó: A-Team/Nyári Attila

Fehér Tímea színművésszel folytatódik a Jókai Színház Terefere a Művész Kávéházban című sorozata március 3-án, pénteken 17 órakor.

A színésznő a Színitanház elvégzése óta a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja, azóta számos emlékezetes szerepben láthatta már a közönség.

Otthon érzi magát a karakterszerepekben, a vígjátékokban és a drámákban egyaránt. Jelenleg az Ármány és szerelem című Schiller-klasszikusban Millernét személyesíti meg, de tapsolhattunk már neki ebben az évadban a Légy jó mindhaláligban, a Tangóban, a Diótörő és Egérkirályban, valamint beugróként a Macskajátékban is nagyszerűen alakított.

Tavaly az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválon a Békéscsabai Jókai Színház Mezítláb a parkban című előadásában nyújtott alakításáért a Legjobb Női Mellékszereplő díjat nyerte el.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)