Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A legtöbb pénz a Ferencesek tere melletti útszakasz felújítására ment el

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. március 03. 07:12
A legtöbb pénz a Ferencesek tere melletti útszakasz felújítására ment el
Lakossági fórumot tartott Mittag Mónika

Képviselői közmeghallgatást, majd lakossági fórumot tartott Mittag Mónika március 1-jén a Német Klubban. Az önkormányzati képviselő beszámolt a megjelenteknek a tavalyi és a 2017-re tervezett fejlesztésekről, valamint arról, hogy mire használták fel a képviselői keretét az elmúlt esztendőben. A lakossági fórumon – amelyen jelen volt Alt Norbert alpolgármester, Bányai György, a Gyulai Közüzemi Kft. üzemvezető helyettese és Molnár Csaba osztályvezető – a körzet lakosai is kérdeztek.

a lakosok kérdéseire Bányai györgymittag mónikamolnár csaba és alt norbert válaszolt

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Mittag Mónika azzal kezdte, hogy a legfontosabb hozzá intézett kérdésekről interpellált a képviselő-testület előtt, így felvetette a K. Schriffert és az Ajtóssy Albert utca rossz állapotát, valamint rákérdezett a szelektív szemétgyűjtés lehetőségeire is. A testület elé tárta tovább azt is, hogy a helyi televízió műsora a legtöbb háztartásban nem elérhető, az Apor térre tervezett térfigyelő kamerát pedig már fel is szerelték.

10 millió forintos képviselői keretéből a legtöbb pénz a Ferencesek tere melletti útszakasz felújítására ment el, de javításra került a Német Klub előtti járda és több szakasz a Szegedi Kiss István utcán. Minden képviselőnek lehetősége van arra, hogy támogasson egy intézményt, Mittag Mónika pedig a Németvárosi Óvoda mellett döntött, így az ő keretéből cserélték ki az óvoda udvarának gumitégláját.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A képviselő elmondása szerint 2017-ben csak 5 millió forint fog a rendelkezésükre állni, mivel számos nagyobb beruházás van tervbe véve a városban, ezért a testülettel úgy döntöttek, hogy azokat támogatják. Többek között ilyen lesz a Munkácsy utca járdájának és közvilágításának korszerűsítése, a Scherer Ferenc és a Hosszú utca csatornázása és újraaszfaltozása, valamint a Corvin utcának és környékének forgalomszabályozása.

Az első lakossági kérdést Kern József tette fel, aki a Göndöcs-kertben található játszótér melletti házra hívta fel a figyelmet: az udvaron állatokat tartanak, így gyakran – főleg nyáron – elviselhetetlen a bűz. A nem messze lévő Stop kocsma épületét is kifogásolta, amely nem túl esztétikus kívülről. Molnár Csaba ígéretet tett rá, hogy utánajárnak a felvetéseknek, Alt Norbert pedig hozzátette, hogy állatokkal máshol is volt probléma a városban, de az állattartást nem szabályozhatják, ezért egy körülményes téma.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Darócziné Leiszt Emese a Bárány utca vízelvezetését kifogásolta, ugyanis gyakran megáll a víz az utcában és a házak alá folyik. Az alpolgármester ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják az adott szakaszt. Szóba került a Hosszú és Köröspart utca kereszteződése, ahol rengeteg baleset történt már, itt Molnár Csaba szerint fizikai korlátozás kell, mert a táblák önmagukban nem biztosítanak elég visszatartó erőt.

A közüzemi kft.-hez több szemételhelyezési kérdés is érkezett, Bányai György közölte, hogy nemsokára változások állnak be, így könnyebb lesz az elhelyezése a fémhulladéknak és a használt sütőolajnak is. A közmeghallgatás végén Alt Norbert és Molnár Csaba is összegezték az elvégzett és várható városi fejlesztéseket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)