Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Robognak a gyulai atléták

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 02. 08:45
Robognak a gyulai atléták
A Gyulasport NKft. sportolói számára befejeződtek a fedett pályás versenyek, de kezdődnek a szabadtéri küzdelmek

A Fedett Pályás Ifjúsági és Juniorbajnokság küzdelmeivel zárták a fedett pályás versenyeket – amelyeket Budapesten rendeztek meg február 24. és 25. között – a Gyulasport NKft. sportolói. A verseny fontos állomása volt az atléták szabadtéri versenyeire való felkészülésnek. 

____Eredeti-GYHRCSD_0034.JPG

Süli Richárd a Sportbálon is a díjazottak között volt

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A budapesti BOK Csarnokban rendezett seregszemlén a klub két versenyzővel vágott neki a kihívásoknak. A juniorok között Süli Richárd 800 méteres síkfutásban a második helyen ért célba, míg az 1500 méteres síkfutásban teljesítményével a dobó harmadik fokára álhatott fel. Ricsi századokon múló helyezései is azt mutatják, hogy igen erős mezőny gyűlt össze a fővárosi küzdelmeken. A gyulai versenyző olyan neves klubok tagjait utasította maga mögé, mint a Vasas vagy az FTC.

A fürdővárosi küldöttség hölgy tagja, Baka Szilvia 3000 méteren a negyedik helyen szakította át a célszalagot. Szilvi teljesítményét méltatja, hogy csak a győri és budapesti ellenfelek tudták lehajrázni az éremszerzésért folytatott „robogásban”. Mindkét fürdővárosi atléta teljesítménye felértékelődik, ha azt vesszük, hogy a fiatalok nem tudnak fedett körülmények között készülni a megmérettetésekre.

A Gyulasport NKft. sportolói továbbra sem pihenhetnek, hiszen most már teljes erővel a szabadtéri versenykiírásokra koncentrálnak. A fiatal sportolók első versenye a kecskeméti Magyarország Mezeifutó Bajnoksága lesz március 11-én.

Hajrá, Gyula!

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 01. 19:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)