Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai tanulmányúton a székelyudvarhelyi múzeum igazgatója

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Erdei-Kovács Zsolt • MAGAZIN • 2017. február 27. 10:59
Gyulai tanulmányúton a székelyudvarhelyi múzeum igazgatója
Lenyűgöző, látványos, egyedi, interaktív, izgalmas és tanító jellegű, s óriási meglepetés volt az, amit itt láttam

A Székelyföldön szeretné bemutatni az aradi ereklyéket, emiatt utazott Gyulára a napokban a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Miklós Zoltán az Almásy-kastély időszaki kiállítóterében rendezett Letétetett – bevégeztetett című tárlat megtekintéséért autózott több mint 400 kilométert. 

____Eredeti-P2000598.jpg

a két igazgató az almásy-kastélyban: dombi ildikó és Miklós Zoltán

Fotó: Gyulai Hírlap – Incze László

A Haáz Rezső Múzeum igazgatója igazán naprakész szakembernek tekinthető, s nem csupán az általa vezetett intézményt érintő kérdésekben. Miklós Zoltán átlagon felüli tájékozottságát a többi között az is világosan mutatja, hogy majd’ mindent tud a gyulai Almásy-kastély időszaki, március 19-ig megtekinthető tárlatáról.

Lenyűgöző, látványos, egyedi, interaktív, izgalmas és tanító jellegű, s óriási meglepetés volt az, amit itt láttam – fogalmazott az állandó tárlat által szerzett benyomásairól szólva Miklós Zoltán. A Haáz Rezső Múzeum szakmai vezetője hozzátette: a kastély minden munkatársának és a kiállítás megvalósítóinak is jár a gratuláció, a Székelyföldről érkező vendégeknek sem szabad kihagyniuk ezt az úti célt.

S bár az állandó tárlat is lenyűgözte, utazása fő célja az időszaki kiállítás volt. A Letétetett – bevégeztetett címet viselő, az Aradi Múzeumi Komplexumtól érkezett ereklyéket bemutató összeállítás kapcsán a kezdetektől fogva nyomon követte a történéseket.

Mint fogalmazott: nagyon jól fel volt építve a marketingkampány, még a kiállítási tárgyak kicsomagolásáról szóló információk is könnyedén jutottak el hozzá. Kiemelte: személyes benyomásokra volt szüksége ahhoz, hogy Székelyudvarhelyen legalábbis hasonló kiállítást rendezhessenek. Ez csupán az első lépés lenne, mert a továbbiakban a többi székelyföldi kiállítótérben is szeretnék bemutatni a relikviákat – tette hozzá.

A kiállítás megtekintése utáni, a gyulai kiállítóhelyeket működtető nonprofit kft. ügyvezető igazgatójával, Dombi Ildikóval folytatott eszmecserén aztán az is szóba került, hogy a helyiek nem csak a tárlat tablóit kölcsönzik örömmel, de ki is egészítik azt, az 1849. augusztusi, gyulai tiszti lefegyverzést feldolgozó információs táblával. Hadd legyen közismert, milyen meghatározó szerepet játszott Gyula városa a magyar történelem azon időszakában (is).

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek, mártírjainak személyes tárgyaiból álló időszaki kiállítás anyaga egyébként valódi különlegességeket tartalmaz: talán elég is lenne, ha „csupán” Damjanich szablyáját, Kossuth házi sapkáját, vagy éppen lőfegyverré alakított sétabotját, Kiss Ernő pisztolypárját, Salacz Gyula (a gyulai születésű aradi polgármester) zubbonyát és végül, de nem utolsósorban az aradi halálos ítéletek aláírására szolgáló tintatartót említenénk.

Persze e tárgyak kapcsán vétek lenne megelégedni a fenti, felületes felsorolással! Érdemes kihasználni a páratlan lehetőséget, hogy március közepéig városunkban láthatók az ereklyék.

A kiállított tárgyak önmagukban is sokat jelentenek, hiszen a történelem, közös történelmünk elevenedik meg általuk, ám ezt a fajta nemzeti érzületet márciustól még a történészi tárlatvezetés tovább is fokozhatja.

Cseresznyés János és Szilágyi Sándor történészeknek köszönhetően március 1-től 19-ig ugyanis minden nap kétszer (12 és 16 órától) tárlatvezetéssel is várja az érdeklődőket a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)