Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Törvényszék kezdeteiről rendeztek konferenciát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. február 24. 16:15
A Gyulai Törvényszék kezdeteiről rendeztek konferenciát
Az eseményen Novák Kamillról, a törvényszék első elnökéről is megemlékeztek

A Gyulai Törvényszék eredményesen vett részt a 2016. évi Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás pályázaton, melyet korábban az Országos Bírósági Hivatal hirdetett meg. Ennek keretében kerülhetett sora arra, hogy február 24-én megtartsák A Gyulai Törvényszék Novák Kamill idejében című konferenciát és kiállításmegnyitót. 

____Eredeti-alap__3_.jpg

A konferencián dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója is előadást tartott

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A résztvevőket dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke köszöntötte 

Az eseményen az érdeklődők a Gyulai Törvényszék történetének kezdeti évtizedeivel ismerkedhettek meg. A szervezők szándékai szerint a konferencia azon tudományos igényű kutató- és gyűjtőmunka első állomása, mely a Gyulai Törvényszék elmúlt 120 évét átfogóan mutatja be.

A program köszöntővel indult, melyen elsőként dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke üdvözölte a megjelenteket. Az eseménynek otthont adó intézmény első embere megnyitó beszédében a konferencia főszereplőjét méltatta.

– A mai napon Novák Kamillról, a Gyulai Törvényszék első elnökéről emlékezünk meg, akit 1872-ben, 30 éves korában neveztek ki, és 37 éven keresztül vezette az intézményt és akinek időszakában felépülhetett ez az igazságügyi palota. A tavalyi évben emléktáblával, idén emlékplakettel tisztelgünk az emléke előtt.

A rendezvénynek aktualitást adott, hogy 2016-ban Novák Kamill, a Gyulai Törvényszék első elnöke vonatkozásában kettős évfordulóra emlékeztünk, hiszen születésének 175., míg halálának 95. évfordulója esik erre az évre. Novák Kamill életével kapcsolatban dr. Wlassits Gábor nyugalmazott törvényszéki tanácselnök végez kutatómunkát, melynek eredményét – más történetek mellett – a konferencián is megosztotta hallgatóságával.

A konferenciához kapcsolódó kiállításon régi eszközöket mutattak be

A programon dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója a törvényszék Gyula város életében betöltött szerepéről tartott előadást, utána Grósz Mihály a Gyula és Békéscsaba közötti megyeszékhelyvita érdekességeit ismertette.

Dr. Erdész Ádám előadásában kiemelte: a törvényszékkel  kapcsolatos levéltári adatok nem állnak rendelkezésre, így más forrásokra kellett támaszkodnia előadása szerkesztése közben.

– A sajtó kiváló forrás, ahogy  a szakirodalmi leírások is, én is ezeket használtam – emelte ki az előadó. Dr. Erdész Ádám előadása első részében azt ismertette, hogyan jött létre a helyi törvényszék, és miért éppen Gyulán. Kitért arra is, hogyan működött a bíróság az első időszakban, majd azt taglalta, hogy az intézmény milyen szerepet töltött be a város életében. 

Az esemény a programhoz kapcsolódó kiállítás megnyitójával zárult, melyek Novák Kamill életéről, valamint a környék törvényszéki épületeinek egykori és mai formáiról tájékozódhattak az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)