Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizedszer rúgták a bőrt az Erkel gimnázium fiatal sportolójára emlékezve

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. február 23. 11:15
Tizedszer rúgták a bőrt az Erkel gimnázium fiatal sportolójára emlékezve
Idén hét csapat mérettette meg magát a Mészáros Róbert Emléktornán
____Eredeti-GYHRCSD_0032.JPG

nagy csatákban dőlt el a tornagyőzelem 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tizedik alkalommal rendezték meg a Mészáros Róbert Emléktornát február 18-án az Erkel Ferenc Gimnáziumban. A jubileumi emlékverseny során hét csapat mérettette meg magát.

A sporteseményt az intézmény egykori tanulójáról nevezték el, aki tragikus sportbalesetben hunyt el 2006-ban. Mészáros Róbert kiváló sportolóként a Testnevelési Egyetemre készült, ám céljait már nem valósíthatta meg. A fiatal sportember emlékének ápolását segíti a Mészáros Róbert Emlék Alapítvány, amelynek egyik célja a tehetséges sportolók támogatása. Az alapítvány létrehozott egy díjat, amellyel emlékplakett és pénzjutalom is jár. A díjat az iskola végzős tanulói közül az kapja, akinek sporteredményei a legkimagaslóbbak.

Az alapítvány minden évben megszervezi az emléktornát, amit minden februárban az Erkel gimnázium tornatermében tartanak meg. Az élen végzett csapat tagjai hazavihették a vándorserleget, de a dobogós csapatok tagjai is díjazásban részesültek. A torna végén megválasztották a legjobb mezőnyjátékost, a torna kapusát, valamint a gólkirályt és a legsportszerűbb játékost is.

Mint azt Szilágyi János, a torna főszervezője lapunknak elmondta, a tíz év alatt több száz játékos lépett pályára az emlékverseny keretein belül.

Mészáros Róbertre a szervezők gyertyagyújtással és egy perces néma főhajtással emlékeztek.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0049.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Eredmények: 1. 27's Bisztró és Zeneműhely, 2. El Finito-Magyarvárosi Söröző, 3. Mumi-Tex.

Különdíjak: gólkirály: Vadi Gergő 7 gól (El Finito-Magyarvárosi Söröző), legjobb kapus: Szőke Imre (27's Bisztró és Zeneműhely), legjobb mezőnyjátékos: Bíró Tamás (27's Bisztró és Zeneműhely), legsportszerűbb játékos: Szabó Zsolt (Mumi-Tex).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)