Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Taroltak a Békés megyei fiatalok a szakmunkások versenyén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. február 20. 11:48
Taroltak a Békés megyei fiatalok a szakmunkások versenyén
A Gyulai Szakképzési Centrumból Jordán János, Roszik Evelin Judit és Cséffán Levente jutott a középdöntőbe

Jól szerepeltek a Békés megyei fiatalok a Szakma Kiváló Tanulója Verseny elnevezésű országos megmérettetésen. Az idei versenyre, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre 41 szakmában több mint 5 700 fő jelentkezett. Végül 21 helyi diák jutott a középdöntőbe.

____Eredeti-20140414_KAR7698.jpg

Képünk illusztráció 

Fotó: Kormany.hu/Árvay Károly

A megyéből idén többen jutottak tovább a szakképzési területen tanuló diákok országos tanulmányi versenyeinek területi elődöntőiről.

Legtöbben a megyeszékhely szakképzési centrumának színeiben vehetnek részt az előválogatón, de a sikeres versenyzők között három helyi tanuló is akadt. A Gyulai Szakképzési Centrumból érkezett Jordán János és Roszik Evelin Judit, mindketten szakácspalántaként mérették meg magukat, mellettük Cséffán Levente kőművesként és hidegburkolóként ért el sikereket.

A diákok között azért is népszerű a vetélkedő, mert a szakmák nagy részénél lehetőség van arra, hogy a versenyeredmény nyomán a vizsgaelnökökhöz kérelemmel forduljanak, és 5-ös minősítéssel kiváltsák a szakmunkás írásbelit.

Ezúttal a 408 diákból 96-an értek el olyan eredményt, amellyel mentességet kaphatnak a szakmunkásvizsga írásbelije alól.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)