Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Börzéznek a gyulai civilek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. február 18. 10:05
Börzéznek a gyulai civilek
Táborbörze címmel összeállítottak egy civil kiadványt

Civil börzét szervezett a Gyulai Közművelődési és Vízimentő Egyesület február 18-án az Erkel művelődési központban. Cs. Szabó András, az esemény szervezője kifejtette, hogy egy pályázatnak köszönhetően adódott lehetőségük arra, hogy ezt a különleges programot megszervezzék.

____Eredeti-GYHRCSD_0028.JPG

táncosok a művelődési központ színpadán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A tegnapi nap civil kerekasztallal telt, emellett egy Táborbörze elnevezésű kiadványt is összeállítottunk, amit nyomtatott formában minden gyulai iskolába elküldtünk. A mi napon 23 egyesület gyűlt itt össze, hogy bemutassa a nagyközönség számára azt, hogy mivel foglalkozik. A fafaragványoktól a festményeken át a kolbászokig minden megtalálható, de egészségügyi szűrésekkel is készültek az illetékesek – fejtette ki a program ötletgazdája.

A szervező hozzátette: a bemutató mellett színpadi programokkal is készültek. Mint kiderült: mintegy 300 főt számlál az egyesületük, melynek része a modern tánc szakcsoport, emellett szociális, vízimentő és a képzőművészeti szakcsoportjuk is van.

– Volt egy farsangi rajzpályázatunk, a színpadi programok között a nyertes fiatalok műveit is kihirdetjük ma. Erre az ebédszünet után kerül sor, után újra a zenéé a színpad – tette hozzá a Cs. Szabó András.

Az esemény köszöntővel indult. Cs. Szabó András köszönetét fejezte ki a civilek és a fellépők részvételéért, majd hangsúlyozta: ez a nap leginkább azért jött létre, hogy egymást és egymás tevékenységét jobban megismerjük; ismerkedjenek és érezzék jól magukat.

A szombat délelőtt első felében a művelődési központ emelete megtelt az egyesületek bemutató standjaival. A köszöntő után kulturális programokkal színesítik a civil napot, amely közös estebéddel zárul. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)