Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A büdzséről, a várszínház igazgatói posztjáról és a UPC fejlesztéséről is tárgyaltak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. január 30. 11:18
A büdzséről, a várszínház igazgatói posztjáról és a UPC fejlesztéséről is tárgyaltak
A gyulai képviselő-testület ülésen elhangzott: 2012 óta jelentősen nőtt az önkormányzat adóbevétele

Tizenkettő igennel, egy nemmel szavazta meg a város idei évi költségvetéséről szóló rendelettervezetet a gyulai képviselő-testület január 26-i ülésén. A 2017-es büdzsé 4 milliárd 986 millió forint kiadással, ugyanennyi bevétellel és 150 millió forintos tartalékkal számol. A tanácskozáson a grémium zöld utat adott a UPC szélessávú informatikai fejlesztésének, amellyel – a városvezetés reményei szerint – a fogyasztók is jól járnak majd. A képviselők arról is döntöttek, hogy pályázatot írnak ki a Gyulai Várszínház igazgatói posztjára. 

____Eredeti-GYHRCSD_0015.JPG

A képviselő-testület január 26-i ülése a gyulai városháza dísztermében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Görgényi Ernő

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester a költségvetés tárgyalásakor úgy fogalmazott: a gyulai gazdaság erősödését jelzi, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett az önkormányzat saját bevétele, idén a költségvetés 57 százalékát teszi ki. Elmondta: a város saját forrásainak 22 százaléka származik a helyi adókból.  

Közölte: 2017-ben a fejlesztésre előirányzott összeg a büdzsé 22 százaléka, de a városvezetés azzal számol, hogy tavalyhoz hasonlóan a költségvetési bevételek 30 százalékát fordíthatja beruházásokra.

Kitért rá, hogy 2012 óta jelentősen nőtt az önkormányzat adóbevétele: 2016-ra helyi iparűzési adóból befolyt összeg 555 millió forintról 790 millió forintra, az idegenforgalmi adóból származó bevétel 70 millió forintról 124 millió forintra emelkedett. Előbbiből 790 millió, utóbbiból 160 millió folyhat be idén a városi kasszába.

A városvezető arról is beszélt, hogy a helyi sportegyesületeknek idén 2,7 millió forinttal több támogatást biztosít az önkormányzat, mint tavaly, az egykori 1. számú általános iskola hasznosítási tanulmánytervére pedig 4 millió forintot különítenek el a tartalékkeretben.

Görgényi Ernő hangsúlyozta: a költségvetés fedezetet biztosít a polgármesteri hivatalban, valamint a helyi intézményeknél és cégeknél tervezett béremelésre. Hozzátette: a bérfejlesztéssel szeretnék megállítani a munkaerő-elvándorlást, továbbá az is cél, hogy enyhítsék a kötelező minimálbér-emelés miatti bérfeszültséget. Elmondta: a polgármesteri hivatal és az intézmények előirányzott létszáma 247, a közfoglalkoztatotti létszámot pedig 190 főben határozták meg.

Kitért rá, hogy intézményfelújításra 50 millió forintot, míg a polgármesteri hivatal épületének rendbetételére 55 millió forintot állítottak be az idei büdzsében.

Ökrös István

Arról is beszámolt, hogy tavaly, a teljes év adatai alapján, 10 százalékos növekedést ért el a gyulai turisztikai szektor a 2015-ös évhez képest. Januártól decemberig 472 ezer 754 vendégéjszakát töltöttek el a fürdővárosban, ez csaknem 200 ezerrel haladja meg a 2010-es mutatót.

A polgármester Ökrös István (Fidesz) kérdésére elmondta: a pályázati önerőre tartalékolt keretből megmaradt pénzek egy részét a járdákra és az utakra költik majd. Hozzátette: idén 50 millió forintot irányoztak elő a körzetekre, és további 70 milliót útfejlesztésre.

Kifejtette: a Gyulai Külterületi Út- és Infrastruktúra-fejlesztő Egyesület 1 millió forint támogatást kap az önkormányzattól idén, a dűlőutak karbantartásárért felelős Gyulai Közüzemi NKft. pedig további forrásokat különít majd el a feladatra.

Az ülésen hozzájárulását adta a képviselő-testület UPC Magyarország Kft.-nek a Gyula közigazgatási területére tervezett szélessávú hírközlési hálózat kiépítéséhez.

Görgényi Ernő aláhúzta: az informatikai fejlesztés a város jelentős területét érintené. Hangsúlyozta: a döntéssel reményeik szerint jól járnak a fogyasztók, hiszen azzal, hogy a harmadik nagy szolgálató jelenik meg a településen, erősödhet a verseny. Ez kedvezően hathat az árpolitikára és a szolgáltatások minőségére – fűzte hozzá.

Nacsa Tibor

Elmondta: a UPC a légkábeleket az EDF Démász oszlopaira szerelné fel. Az érintett közutak és közterületek használatáért a cég 10 millió forint kártalanítást fizetne.

A polgármester arról is beszámolt: a UPC kötelezettséget vállalt arra, hogy a Gyula Televízió adását valamennyi csomagja tartalmazza majd.

Szabó Károly (Fidesz) érdeklődésére Nacsa Tibor, a gyulai fejlesztési projekt vezetője kifejtette: jövőre további fejlesztéseket terveznek, a fürdőváros valamennyi területén, így Gyulaváriban is szeretnék elérhetővé tenni szolgáltatásaikat. A cég műszaki központot és ügyfélkapcsolati pontot is kialakítana a településen.  

A projektvezető hangsúlyozta: a tervezésnél fontos szempont volt, hogy a beruházás ne érintse negatívan a városképet. Emellett a munkálatok ütemezésénél Gyula turisztikai adottságait is figyelembe veszik majd.

A képviselő-testület arról is döntött, hogy pályázatot ír ki a Gyulai Várszínház igazgatói és ügyvezetői posztjára. Mint ismert, a teátrum jelenlegi vezetőjét, Varga MariannátGedeon József betegsége miatt – tavaly ősszel nevezték ki második ügyvezetőnek. A direktor halála után a grémiumnak a törvényi előírások alapján kötelező pályázatot hirdetnie.

Görgényi Ernő az előterjesztés tárgyalásakor kijelentette: fontosnak tatja a várszínház eddigi művészeti koncepciójának, értékeinek megőrzését. Mint fogalmazott, a városvezetés nem várja el, hogy teljesen felforgassák, új alapokra helyezzék a teátrum működését, struktúráját, arra azonban szükség van, hogy a hangsúlyok a közönség számára befogadhatóbb előadások irányába tolódjanak el. Azt is elmondta: a társalgási szintű angol nyelvismeret előnyt jelenthet a pályázók számára.

Bod Tamás (Együtt, MSZP) kérdésére kifejtette: a helyi értelmiségiek véleménye alapján olyan vezetőt lenne érdemes megválasztani, aki Gyulán él.

Bod Tamás

A beérkező pályázatokat szakértő bizottság értékeli, amelynek tagja lesz az emberi erőforrások miniszterének delegáltja, az Előadó-művészeti Bizottság négy tagja, illetve a társaság üzemi tanácsának és reprezentatív szakszervezetnek egy-egy képviselője. A gyulai önkormányzat részéről Kónya István alpolgármester és Durkó Károly, a kulturális bizottság elnöke vesz részt a véleményezésben.

A pályázati kiírást március 1-jén teszik közzé az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján, jelentkezni március 31-ig lehet. Az új vezető személyéről a szakmai testület véleménye alapján április 26-i ülésén dönt a képviselő-testület. A kinevezés május 1-jétől öt évre szól. 

A tanácskozáson módosították az építészeti örökség helyi védelméről szóló önkormányzati rendeletet: kikerült a helyi védettség hatálya alól a Sirály utcai nádtetős ingatlan, a Béke sugárút és a Kárpát utca sarkán álló épület utcaképe, valamint a kórház Semmelweis utcai mosodája. A határozati javaslatot 11 igennel, két tartózkodás mellett szavazták meg a városatyák.

Görgényi Ernő elmondta: a Gyulaváriban található Sirály utcai ház tulajdonosa nem tudja megóvni az épület állagát, és értékesíteni sem tudja azt, amíg helyi védettség alatt áll. A határozati javaslat előterjesztésekor kiderült: a Béke sugárúti ingatlanban üzletet alakítanának ki a tulajdonosok, míg a kórház régi mosodájának egy részét elbontanák, a helyén pedig parkolókat alakítanának ki.

Szabó Károly emlékeztetett rá: a Sirály utcai ház ügyére fél évtizede nem találnak megoldást. Az önkormányzat korábban 1 millió forinttal támogatta a tető és a szabadkémény helyreállítását, az épület teljes rendbetételéhez azonban nem tudnak forrást biztosítani. A tulajdonosnak nincs elég tőkéje ahhoz, hogy saját erőből finanszírozza a felújítást.  

Szabó Károly nyilatkozott a Gyulai Hírlapnak: 

A képviselő nem tartja valószínűnek, hogy az új tulajdonos lebontja az épületet, a telek ugyanis – mérete és elrendezése miatt – nem alkalmas arra, hogy családi házat építsenek rá. Szabó Károly nem lát esélyt arra, hogy új funkciót találjanak a háznak. Hozzátette: a városrész számára fontosabb az a komplex pályázati terv, amely többek között az iskola és az óvoda felújítását is tartalmazza. Mint kifejtette, az ehhez szükséges önerő biztosítása prioritást élvez egy magántulajdonú épület megmentésével szemben.

Durkó Károly nyilatkozott a Gyulai Hírlapnak: 

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) felhívta rá a figyelmet, hogy az épület a város utolsó háromosztatú, szabadkéményes, tornácos, nádtetős lakóháza. A képviselő a részönkormányzat és a kulturális bizottság ülésén is azt javasolta, hogy ideiglenesen maradjon a helyi védelem hatálya alatt az ingatlan. Durkó Károly azt reméli, hogy civil összefogással sikerülhet megmenteni az épületet.

A grémium zárt ülésen döntött az önkormányzati kitüntetések adományozásáról.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)