Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Közös szakmai napot rendezett a Gyulai Törvényszék és a NAV

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. január 25. 19:15
Közös szakmai napot rendezett a Gyulai Törvényszék és a NAV
A programra Szegedről és Szolnokról is érkeztek szakemberek
____Eredeti-kep2.JPG

Kovács Tamás, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának vezetője

Fotó: Gyulai Törvényszék 

Adóhatósági és bírósági dolgozók részvételével tartottak szakmai napot január 20-án a Gyulai Törvényszéken – tájékoztatta lapunkat Marton Erika, a törvényszék sajtószóvivője.

 

A közleményben az áll, a Gyulai Törvényszék, valamint a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága a rendezvénnyel lehetőséget teremtett a két hivatásrend jogi álláspontjának, eszközeinek megismerésére. Mint írják, a szakmai napra Szegedről és Szolnokról is érkeztek szakemberek.

A programon előadást tartott Kovács Tamás, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának vezetője, aki a jogbiztonság, az objektivitás, az ügyfélcentrikusság és a megfelelő tájékoztatás fontosságát hangsúlyozta – derül ki a közleményből.

Török Árpád, a Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság igazgatója a költségvetési bűncselekmények felderítéséről, a nyomozás módszereiről, továbbá a titkos adatszerzésről beszélt – tájékoztatott a sajtószóvivő. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)