Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán lép színpadra Laár András, a Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2017. január 18. 12:30
Gyulán lép színpadra Laár András, a Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta
Programajánló
____Eredeti-Laar_andras.jpg

Január 27-én 19 órától Szex és Buddhizmus címmel tart előadói estet Laár András a kamarateremben

Forrás: gyulaivarszinhaz.hu

Kamaraterem

Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól azt a diagnózist kapta, hogy kislánya a születés során vált mentálisan súlyosan sérültté. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket. A megrázó őszinteségű blogból Egyasszony címmel könyv született, a könyvből pedig színházi előadás, amelyet január 18-án, szerdán 19 órától Tenki Réka előadásában láthatnak az érdeklődők. Január 25-én, szerdán 19 órától Gedeon József, a Gyulai Várszínház nemrégiben elhunyt igazgatójának emlékére a Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta lemezbemutató koncertet tart a kamarateremben Homage To Shakespeare címmel. Január 27-én, pénteken 19 órától Szex és Buddhizmus címmel tart előadói estet Laár András. A humorista, költő, zeneszerző és egyben buddhista pap véleménye szerint a szexualitásban rejlik a legnagyobb teremtő erő, amely a legnagyobb gyönyör és a legnagyobb szenvedés forrása.

Kohán Képtár

A Megmentett Kohán-képek című kiállítást február 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Almásy-kastély Látogatóközpont

A Letétetett – bevégeztetett című kiállítás 2017. március 19-ig tekinthető meg. Január 21-én 16 órától a Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regénye alapján készült filmet vetítik le.

Tájvízház

A Deli Zoltánné Szabó Éva és Deli Boglárka Éva zománcfestők munkáiból összeállított kiállítás január 31-ig, keddtől vasárnapig 9–16 óra között tekinthető meg a bemutatóház belépőjével.

Százéves (Reinhardt) cukrászda

Fábián Irén festőművész kiállítása január végéig tekinthető meg a cukrászda nyitvatartási idejében.

Művelődési ház

Gugolya Márta zománcfestő kiállítása január 28-ig látogatható.

Városháza díszterme

Január 20-án, pénteken 16 órakor a magyar kultúra napja alkalmából mutatják be a Himnusz eredeti kéziratát és kottáját. Nemzeti imádságunkat a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar Somogyváry Ákos (az Erkel család leszármazottja) karnagy vezényletével adja elő. Köszöntőbeszédet mond: dr. Görgényi Ernő polgármester, Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár, Fáy Péter, a Kölcsey család leszármazottja. Ezt követően Erkel Ferenc műveit a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar szólaltatja meg. Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár különgyűjteményi igazgatója Kölcsey Himnuszának születéséről tart előadást. Galambos Hajnalka énekművész Rázga Áron zongorakíséretével Erkel Ferenc operáiból ad elő részleteket. Az ünnepség végén Beszterczey Attila elszavalja a Himnuszt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)