Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fodor Zsókával tereferélnek a Művész Kávéházban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. január 19. 16:30
Fodor Zsókával tereferélnek a Művész Kávéházban
A színművésszel január 20-án találkozhatnak a rajongók a Jókai Színházban

Fodor Zsóka színművésszel folytatódik a Jókai Színház Terefere a Művész Kávéházban elnevezésű programsorozata január 20-án, pénteken 17 órától. A művésznővel bárki beszélgethet, fotózkodhat és tereferélhet, aki betér a kávézóba egy teára, kávéra vagy süteményre.

fodor zsóka színművész

Forrás: A-TEAM/Ignácz B.

Fodor Zsóka 1942-ben született, majd 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1970-ig a József Attila Színházban dolgozott, ezután 1970–72 között a Jókai Színház tagja volt. 1974-ben ismét ideszerződött, 1979-ben pedig a Szegedi Nemzeti Színház színésznője lett.

Országos ismertséget a Barátok Közt című sorozat Magdi anyusaként szerzett. Az RTL Klub sorozatának alapcsapatába tartozott, egészen addig, amíg saját kérésére ki nem írták a karakterét. Az utóbbi években ismét színpadi színésznőként szórakoztatja a közönséget, így a Jókai Színház közönsége láthatta Az öreg hölgy látogatása, a Csárdáskirálynő vagy a Zserbótangó című darabokban. Nem csak a színpadon találkozhatnak a rajongók a művésznővel, ugyanis lakást vásárolt Békéscsabán.

Összesen 25 film, 300 színdarab és 240 szinkronszerep fűződik Fodor Zsóka nevéhez, jelenleg a Jászai-díjas Felkai Eszterrel közösen adnak telt házas előadásokat a Jókai Színházban, a Macskajáték című Örkény-klasszikusban.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)