Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán is elindult a Szabadfogas kezdeményezés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. január 09. 16:30
Gyulán is elindult a Szabadfogas kezdeményezés
Kabátokat és meleg ruhákat vihetnek el a rászorulók a belvárosi bolt elől
A Facebookon kezdett el szerveződni a Szabadfogas mozgalom, amelynek lényege, hogy a városok bizonyos pontjain elhelyezett fogasokról ingyen kabátokat és meleg ruhákat vihetnek el a hajléktalanok és rászorulók. Gyulán január 8-án került ki az első fogas a belvárosi nonstop épülete elé, Krisztován Anikó kezdeményezése nyomán.

a fogason olvasható felirat

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– A Facebookon láttam, hogy Budapesten a Vígszínház elé kihelyeztek egy ilyen szabadfogast – mondta Krisztován Anikó. – Rengetegszer feljött a hírfolyamban és nem hagyott nyugodni a dolog, ezért kiírtam a Gyulai csevegőbe, hogy van-e már ilyen a városban. Találtam itthon számunkra felesleges kabátokat és meleg ruhát, így egyértelmű volt, hogy belevágunk.

A helyi mozgalom főszervezője elmondta, hogy rengeteg küldtek neki üzenetet, hogy segítenének, egy fiatal anyukának, Leleszi Laurának köszönhetően pedig egy állványt is sikerült szerezni. Marsiné Gombos Márta és Varga Ambrus, Gyula diákpolgármestere is jelezték, hogy csatlakoznának, így együtt indultak el a fogasért, hogy felállítsák a kiválasztott helyszínen.

– A belvárosi nonstop egyik dolgozója látta a posztot a közösségi oldalon, ezért írt, hogy az üzlet előtt is lehetne a fogas, az eredetileg kigondolt Világóra helyett. Vállalták azt, hogy este beviszik, reggel pedig kirakják az üzlet elé a ruhákat, így felügyelve is van az állvány. Az SM adománybolt vezetője is felvette velünk a kapcsolatot, valamint rengeteg magánszemély jelezte, hogy ellátogat majd a fogashoz.

Krisztován Anikó és a nonstop dolgozójának elmondása szerint is nagy sikere van a kezdeményezésnek, kora délutánra teljesen lecserélődtek a kirakott ruhák. A főszervező reméli, hogy sokaknak nyújtanak segítséget a megvalósult ötlettel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)