Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is megemlékeztek Gyulán a kiváló sakkozóról és sportvezetőről

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. január 09. 13:40
Idén is megemlékeztek Gyulán a kiváló sakkozóról és sportvezetőről
A Gyöngyösi Lázár Emlékversenyen ifj. Balog Imre nemzetközi nagymester is részt vett
IMG_1820.jpg

A sakkverseny B csoportjának dobogósai: GYŐRI SZABOLCS, ifj. Balogh Imre ÉS dr. Gosztolya Ferenc

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Idén is megrendezték a Gyöngyösi Lázár Emlékversenyt január 7-én és 8-án. A két napon át tartó rangos sakkversenynek a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság díszterme adott otthont. 

A Gyula város sakkéletében komoly szerepet játszó sportolónak és sportvezetőnek emléket állító versenyen az idén a vártnál kevesebben ültek a táblák elé. A Gyulai SE sakkszakosztálya és a Gyulasport Nonprofit Kft. által rendezett megmérettetésen, az A és B csoportra osztott mezőnyben összesen 29 induló kezdett neki a partiknak.

A megnyitót Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője tartotta. Az emlékverseny nemzetköziségét az aradi résztvevők garantálták. Az indulók között a békési ifj. Balog Imre nemzetközi nagymester jelenléte is garancia volt a rangos küzdelmekre, de öröm volt a B csoport kilenc fiatal sakkozóját is a bábuk előtt látni. A két csoport élmezőnyének díjazása mellett a rendezők több különdíjat is kiosztottak a versenyzők között.

 

____Eredeti-IMG_1281.jpg

Az ifjú sakkozók 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Eredmények:

A csoport: 1. ifj. Balogh Imre 9 pont, 2. dr. Gosztolya Ferenc 6,5 pont, 3. Győri Szabolcs 6 pont.

B csoport: 1. Gurzó Bence (Gyula) 6,5 pont, 2. Vaszkó Szabolcs 5,5 pont, 3. Bácsi Kristóf 5 pont, 5. Gyenge Gergő (Gyula) 3 pont, 6. Gurzó Bálint (Gyula) 3 pont, Budai Máté (Gyula) 2,5 pont.

Különdíjasok:

Polgár Szilvia – legfiatalabbnak járó vándorserleg, Oláh Krisztián – nem díjazott legjobb ifjúsági versenyző, Gyenge Gergő – a legjobb 10 év alatti versenyző, Gurzó Bálint – nem díjazott legjobb gyulai versenyző, Csomós János – a legjobb gyulai sakkozó, Petró József – a legjobb szenior sakkozó, Balaban Voia Alexandru – a legfiatalabb sakkozó. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)