Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Újévi fogadalom

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2017. január 08. 10:00
Újévi fogadalom
Egy egész évünk van arra, hogy a kitűzött célt elérjük
____Eredeti-fogadalom.jpeg

képünk illusztráció

Forrás: ocdn.eu

Újévkor sokan tesznek fogadalmakat, amit aztán több-kevesebb sikerrel tudnak betartani. Többen ígérik meg maguknak, hogy odafigyelnek az étkezésükre, lefogynak x kg-ot stb. Ez szép dolog, de ha rosszul kezdünk hozzá, akkor biztos a csalódás. Rövid idő alatt akarunk eredményt elérni. Pedig tapasztalatból már tudhatnánk, hogy jó munkához idő kell! Egy egész évünk van arra, hogy a kitűzött célt elérjük. Szépen lassan lépésenként haladjunk. Ne fordítsunk teljesen hátat az eddigi szokásainknak, csak kicsit módosítsunk rajta!

Ehhez a következőket javaslom: 

1. Legyen változatos étrendünk! Ne ragaszkodjunk a hagyományos ételekhez, próbáljunk ki új ízeket. 

2. Együnk kevesebb zsiradékot: Az ételek készítéséhez növényi eredetű zsiradékot használjunk. Ételkészítésnél használjunk olyan ételkészítési módokat, ahol nem, vagy csak kevés zsiradékot használunk pl. párolás, gőzölés, alufólia, teflon edény, mikró sütő, habarás stb.

3. Kevesebb sót fogyasszunk: Kerüljük az utósózást. A fűszerek is kiválóan ízesítenek.

4. Csak étkezések befejező fogásaként heti 1-2 alkalommal együnk édességet! Soha ne étkezések között fogyasszunk desszertet. Ne cukrozzunk, használjunk édesítésre édesítőszert vagy mézet.

5. Naponta fogyasszunk fél liter tejet vagy ennek megfelelő tejterméket: sovány termékek előnyben.

6. Rendszeresen együnk naponta többször nyers gyümölcsöt, zöldséget: saláta, párolt zöldség

7. Asztalunkra kerüljön barna kenyér is. Köretként válasszunk burgonyát, vagy párolt zöldséget. 

8. 4-5-ször étkezzünk: Az étkezések ne legyenek bőségesek, legyen napi menetrendünk az étkezésre.

9. Legjobb szomjoltó a víz, vagy ásványvíz. Szeszesitalt mellőzzük és a szénsavas üdítők kalória tartalma is magas.

10. A helyes táplálkozás nem jelenti egyes ételek fogyasztásának tilalmát, de célszerű egyes ételek fogyasztását előtérbe helyezni. Nincs tiltott étel csak kerülendő mennyiség. 

11. Bizonyos időközönként ellenőrizzük súlyunkat: Így meggyőződhetünk hogy helyesen táplálkozunk-e.

 

Jó egészséget!

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)