Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tájkép buli után, avagy a kulturált szórakozásból csak a kultúra hiányzott este

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2016. december 30. 11:00
Tájkép buli után, avagy a kulturált szórakozásból csak a kultúra hiányzott este
Az intelligens ember nem szemetel, a többieknek pedig tilos!
P1140066.JPG

Mert van, amire nincsen magyarázat, s ne az ufókra tessenek most gondolni

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Szomorú kép fogadta a város korán ébredő polgárait ma kora reggel. A város fiatal lakóinak az esti önfeledt kikapcsolódásban a kulturált viselkedést is sikerült kikapcsolniuk.

Gyula város egyik legforgalmasabb részén az 1 négyzetméterre jutó nemtörődömség ijesztő méreteket öltött. Mert az, hogy a cigarettacsikket a földön oltjuk el, még hagyján, de az, hogy a szemetes mellett dobja el valaki a szemetét, na, az már kiveri a biztosítékot. Főleg úgy, hogy a szeméttárolók – amiből lépten-nyomon van – mindegyike kongott az ürességtől.

Természetesen a város tisztaságáért felelős közüzemi dolgozók már korán reggel nekiláttak a romok eltakarításának, de ez nem ment fel senkit a kulturált viselkedés szabályai alól. Egy legújabb kori mondás szerint, az intelligens ember nem szemetel, a többieknek pedig tilos!

Kedves ifjú barátaim, akinek nem megy szemetelés nélkül a buli, az tényleg maradjon otthon, mert jobb lesz így mindenkinek. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)