Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy kötetlen, boldog találkozás Mikus Évával a gyulai várban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. december 28. 09:10
Egy kötetlen, boldog találkozás Mikus Évával a gyulai várban
Gyula város kiváló polgára meleg étellel és zenés műsorokkal várta a rászorulókat
Mikus Éva, Gyula város kiváló polgára és mecénása pár nappal a 70. születésnapja után is csak arra tudott gondolni, hogy másokon segítsen: Gyula lakásotthonai és a békéscsabai Degré utca, valamint a város nagycsaládosai kaptak meghívást december 27-ére a várba, ahol meleg étellel és zenés műsorral kedveskedett több mint 150 gyermeknek.

mikus éva, gyula város kiváló polgára

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Elsősorban a szegényebb körülmények között élőket – akiket egyébként is támogatok – hívtam meg, hogy jöjjenek el és legyen egy olyan nap a gyulai várban, amikor együtt lehetünk – mondta Mikus Éva. – A gyermekek, a mozgássérültek, a Degré utcaiak, a nagycsaládosok, valamint privát vendégek, akiket én hívtam. Egy kötetlen, boldog találkozás, amelyre jó időt is kaptunk.

Éva néni kifejtette, hogy gulyáslevessel, forró teával és süteménnyel készültek a vendégek számára, illetve egy óriástortával. A gyerekeknek elsőként Berta János, azaz Jimmy bohóc adott műsort, amelyben A róka, a medve és a szegény ember című mesét adta elő a közönség bevonásával, majd Hevesi Imre adott zenés előadást, végül Kepenyes Pál varázsolt barokk hangulatot a várudvarra.

Az eseményen jelen volt dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed főorvos is, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mikus Éva pedig a szervezetet sem hagyhatta adomány nélkül: születésnapja előtt arra kérte az ismerőseit, hogy ne vegyenek neki ajándékot, hanem az arra szánt pénzt adják az alapítványnak, így segítve a mentőautóra való gyűjtést.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)