Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megünnepelték a karácsonyt a Dürer Albert Általános Iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. december 22. 12:00
Megünnepelték a karácsonyt a Dürer Albert Általános Iskolában
A diákok szívmelengető műsort adtak a vendégeknek
Karácsonyi ünnepséget tartottak a Dürer Albert Általános Iskolában december 21-én. Az iskola zenés-táncos ünnepi előadással készült erre a napra. A rendezvényt Zámori Ida köszöntője nyitotta meg, az együtt töltött idő és az egymásra figyelés fontosságára hívta fel a figyelmet az intézményvezető.
____Eredeti-_DSF3246m-Durer.JPG

az ünnepi műsor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Ünnepelni gyűltünk össze, hiszen közeledik a karácsony – mondta Zámori Ida. – Ünnepelni mindig jó, de a karácsonykor a hagyományok tisztelete és ápolása is fontos. Ez biztonságot ad nekünk egy olyan világban, ahol éppen a legfontosabb dolgokra, egymásra nincs időnk. A mindennapi nagy rohanásban nem vesszük észre, hogy mennyire fontos az együtt töltött idő értéke. Most álljunk meg, legyen időnk örülni egy mosolynak és egy kedves szónak, lássuk meg az ajándékozók szemeinek csillogását.

Az ünnepi műsort az iskola énekkara kezdte, majd a 4.b osztály adott elő egy mesejátékot, amelyben az erdei állatok az angyalokkal együtt díszítették fel a fenyőfát, de elhangzott benne – a legkisebbek legnagyobb örömére – a Jégvarázs című rajzfilm Legyen hó című betétdala. Különösen szórakoztató volt az, ahogy a diákok az örökzöld All I want for Christmas is you című slágerre táncoltak. Lezárásként a Fehér karácsony című számot énekelték el közösen, mécsesekkel a karácsonyfa köré gyűlve.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)