Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pontos kötelességtudás, puritán becsületesség

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • dr. Wlassits Gábor • MAGAZIN • 2016. december 28. 22:00
Pontos kötelességtudás, puritán becsületesség
175 éve született Novák Kamill törvényszéki elnök
Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elválasztását követően újjászervezett és alapjaiban a mainak megfelelő bírósági rendszer 1872. január 1-től a Gyulai Királyi Törvényszék élére Novák Kamill személyében egy harmincadik életévét alig betöltött, tehetséges fiatal bírót állított, akinek kinevezése akkor nagy feltűnést keltett. Ő volt az ország legfiatalabb elnöke, aki ezen hivatalát – néhány hónap megszakítással – 37 évig töltötte be.
____Eredeti-novakkamill2.jpg

Novák Kamill volt az ország legfiatalabb törvényszéki elnöke

Fotó: Gyulai Hírlap

Az 1841. szeptember 25-én Körösladányban született Novák Kamill tanulmányait Nagyváradon és Budapesten végezte, majd a családi hagyományokat követve jogi pályára lépett. Az ügyvédi vizsga letételét követően 1865-től atyai pártfogója, báró Wenckheim Béla mellett mint főispáni titkár kezdte meg közszolgálatát, 1867-től pedig a vármegyébe törvényszéki bíróvá választották. Terényi Lajos országgyűlési képviselő és Erdély Sándor igazságügyminiszter mellett nagyrészt az ő hathatós közbenjárásának köszönhető, hogy az új törvényszéki palota Gyulán épült fel, s erre is tekintettel a város megyeszékhelyi státuszát ekkor még sikerült megtartani.

Hosszú és érdemekkel teljes pályát tudhat magáénak. 1892-ben a legelső volt a vidéki törvényszéki elnökök közül, akit a megtisztelő „kúriai bírói” címmel és jelleggel tüntettek ki. Bár az uralkodótól jogot nyert a „szentmiklósi” előnév viselésére, nemesi előnevét soha nem használta, és Gyula hűséges lakosaként mindvégig szerény, tartózkodó társadalmi életet élt. A becsületet nem erénynek, hanem kötelességnek tekintette, s nem fordulhatott elő, hogy a bírói munka igényelte kötelmekről csak egy percre is megfeledkezett volna. Egyéniségének vonzó légkörében, személyét különös tisztelet és szeretet övezte.

1897. január 1-jén, 25 éves elnöki jubileuma alkalmából a törvényszék és a járásbíróságok bírái, valamint kezelő személyzete a Novák család címerével ellátott díszalbumot adott át részére, mely kilencvenegy fotográfiában tartalmazta a vármegye területén működő bíróságok jelenlegi és volt tagjainak fényképét. Elnökségének időszakára esik – többek között – a fizetési meghagyásokról, az esküdtbíróságokról és az új bűnvádi perrendtartásról szóló törvények bevezetése. A bírósági rendszer megszilárdításával játszott szerepe elvitathatatlan. 1909-ben benyújtotta lemondását, és nyugdíjazását kérte. Érdemei elismeréséül a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki.

1921. január 9-én Gyulán hunyt el. Örök álmát Budapesten alussza, a Kerepesi úti temetőben, a Lechner család sírboltjában helyezték végleges nyugalomba. A függöny legördült, a lámpák kialudtak. Emlékét a törvényszék épületében márványtábla őrzi.

 

____Eredeti-novakkamill1.jpg

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)