baráth jános családjával
Fotó: Gyulai Hírlap
Így van ez karácsonnyal kapcsolatban is. Emlékezetes számomra az az alkalom, amikor karon ülő gyermekünk megkapta az első ajándékát, amely a megajándékozotthoz hűen kisgyermekes mintázattal volt gondosan becsomagolva. Bizony, nem csak az ajándékba, de a csomagolásba is beletettük szeretetünket. Nem hiába fáradoztunk, nagy mosollyal fogadta, hogy valami tetszetős dolgot kap a kezébe. Egy kis segítséggel elkezdte lehámozni a csomagolást az ajándékról, mint amikor a zamatos mandarint fosztjuk meg külső héjától. Mi, szülők talán izgatottabban vártuk az ajándék előbukkanását, mint maga a gyermek. Vártuk az igazán nagy pillanatot, amikor a kíváncsi tekintet először csillan fel az ajándék láttán. Ez általában egy olyan pillanat, amelyet kamera sem tud rögzíteni, csak a szülők szemlencséje, mely a szeretet szűrőjén keresztül rögzít a memóriába. De most ez sehogy sem akart megtörténni. Bár az ajándék előbukkant, de az örömujjongást, hangos gügyögést és röpködő karlengést mégsem az váltotta ki, hanem a felesleges súlytól megszabadult csomagolópapír, amely innentől kezdve tetszés szerint formálható, hajtható, csörgethető és megkóstolható volt.
Bizonyára nem vette még észre az ajándékot – gondoltuk. Feltevésünk azonban helytelennek bizonyult, mert ahányszor kezébe adtuk, ő mindig félretette, és a csomagoló- papírral játszott tovább. „Felkészült” szülőként jól tudtuk, hogy csak úgy vehetjük el tőle, ha valamit adunk a helyébe. Gyorsan meg is történt a csere, papír félre, ajándék a kézbe. Most azonban nem jött be a számítás, mert bizony a mosoly tovatűnt, és sírásra görbült a szája. Így mentettük a menthetőt, ajándék félre, papír a kezébe, és a mosoly visszatért. Gyermekem elégedett arcát nézve, némi iróniával azt gondoltam: legközelebb felesleges ajándékra költeni, elég egy tekercs csomagolópapírt venni.
Azóta a karon ülő sokat növekedett, és már nem a csomagolás érdekli, hanem sokkal inkább annak tartalma. De ekkor értettem meg korunk emberének a karácsonyát. Ahol sokszor a lényeg a csomagolás, és elvész a tartalom. Karácsonyi színek, ízek, illatok, fények, ételek, külsőségek mélyen áthatották ünneplésünket. S ez még bizonyos szintig dicséretes is. Nem becsülöm le a csomagolás fontosságát, mert egy-egy ajándékozáskor ezzel is lehet üzenni. Az igazi tartalom megkívánja a megfelelő formát. Úgy tűnik azonban, hogy korunk embere félretette a karácsony igazi tartalmát, s mára csak a csomagolás maradt. Jézus születése helyett erőlködve próbáljuk újrafogalmazni a karácsony lényegét: szeretet, figyelmesség, ajándékozás, pihenés, kikapcsolódás, találkozás, együttlét, otthon, utazás, wellness stb. Ki-ki világnézete, családi hagyományai, elképzelése és vágya szerint próbálja kialakítani ünnepét, s meghatározni annak legfőbb üzenetét. Valóban óriási szükség van arra, hogy rohanó életünkben egy kicsit megálljunk, egymás felé forduljunk szeretettel és figyelmességgel. Stresszes hétköznapjaink után igazán ránk fér a pihenés és a kikapcsolódás. Létszükséglet az ember számára az ünnep. Akinek nincs igazi ünnepe, annak hétköznapja sincs. Akinek az életéből hiányzik ezek megfelelő váltakozása, az nem él, csak létezik.
De mire futja az ember figyelmességéből, szeretetéből, jóságából, békéjéből? Nem szeretnék ünneprontó lenni, de széthulló családjaink, közösségeink, kapcsolataink azt mutatják, hogy nem sokra. Pár napig tartó tűzszünetre. Ahogyan ez szó szerint is megtörtént 1914-ben. Az első világháború igazi földi pokol volt, mégis, közel százezer angol és német katona hagyott fel december 24-én a puskaropogás zajától hangos harcokkal, hogy megosszák egymással élelmüket, életük történetét, hogy focizhassanak és énekelhessenek. Karácsony elmúltával azonban tovább folytatódott az értelmetlen öldöklés. Valahol itt tartunk most. Karácsonykor „szeressük egymást, gyerekek”, majd ha elmúlik az ünnep, tovább folytatjuk magunkkal és egymással a küzdelmet, netán a háborút.
Frontvonalak itt is, ott is, múlik a szeretet, maradnak az érdekek. Megfeszített tempóban gázolunk át a másikon, vagy taposnak bennünket. Karácsony azt mutatja, mennyire vágyódunk a szépre, a jóra, az emberibb életmódra, amelyet tudásunk, technikánk és komfortunk ellenére sem tudunk megvalósítani a mindennapokban. Így marad az ünnep csupán fájdalomcsillapító az emberiség számára.
Olvastam egy kisfiúról, aki súlyos szívbetegségben szenvedett. Sok vizsgálaton, kezelésen esett már át. Szülei, hogy kórházban töltött napjaiban enyhülést hozzanak, vettek neki egy ajándékot. Ezzel végre újra mosolyt csaltak az arcára. Játék közben boldogan kiáltott fel: ez a legszuperebb fájdalomcsillapító! Akihez csak eljutott a gyermek története, igyekezett segíteni és egy újabb játékot küldeni a kis betegnek. Az átadáskor a szülők, orvosok, ápolók, mindig azt mondták, most hoztunk neked egy újabb „fájdalomcsillapítót”. Végül a gyermek állapota válságosra fordult. Egyik alkalommal, amikor az orvosprofesszor örömmel ment be hozzá, azt mondta a kisfiú: már nincs kedvem semmivel játszani, nem kérek több „fájdalomcsillapítót”, mert nem segít. Szerinted meg fogok halni? Mire az orvos elmondta, most nem „fájdalomcsillapítót” hoztam neked, hanem egy jó hírt. Reménység szerint meg fogsz gyógyulni, mert találtunk neked egy új szívet. Hamarosan megoperálunk, és a beteg szívedet kicseréljük egy egészséges szívre. Ez a szívszorító történet is rávilágít arra, hogy mekkora különbség van fájdalomcsillapítás és gyógyulás között.
E sorok szerzője keresztyén ember, történetesen lelkipásztor. S bár ez nem egy prédikáció, és „papolni” sem akarok, mégsem tudom és nem is akarom elhallgatni azt az Istent, aki megértette velem karácsony lényegét. Az élet hajszoltságában, küzdelmében ünnepi szokásaink számos eleme lehet fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő. De igazi megoldást, gyógyulást csak Isten tud adni ennek a világnak. Isten új szívet, új életet akar adni az emberiségnek, ezért küldi el egyszülött fiát. Hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3,16). Ahol elfogadják, befogadják Isten szeretetét, ott tudják igazán egymást szeretni. Ott tudnak a másiknak megbocsátani, örömet szerezni, s egymást ajándéknak tekinteni és egymást megajándékozni.
Gyermekkoromban sokféle ünneplést tapasztaltam magam is. Ünnepeltem Isten nélkül, később vallásos formákat gyakorolva. A karácsony számos eleme jelentett számomra is ideig-óráig tartó örömöt, fájdalomcsillapítást. Mióta átéltem Isten életet átformáló szeretetét, az ünneplés egészen mást jelent számomra. Lelkészként is ezt próbálom átadni az embereknek, és ezt igyekszünk megélni a családban is. Vannak szép szokásaink, de odafigyelünk arra, hogy ne a csomagoláson legyen a hangsúly. Karácsonykor egy pici fenyőfát díszítünk fel közösen feleségemmel és három gyermekünkkel. Ilyenkor elmondjuk, hogy az örökzöld fenyő az örök életre, a karácsonyi fények Jézusra, a világ világosságára irányítják figyelmünket. Sok mosoly, ének és emlékezés közepette az apró kezek feldíszítik a karácsonyfát. Végül apa és anya a fa tetejére felhelyez egy betlehemi csillagot vagy egy angyalkát. Szenteste az ünnepi istentisztelet után a család körém kuporodik, a Bibliából felolvassuk a karácsonyi történetet, imádságban közösen hálát adunk, ezután kerül sor az ajándékok felbontására. A gyermekeink nagy kíváncsisággal bontják ki az ajándékot, hogy vajon melyik vágyuk teljesül be. Nagy izgalommal nézik szüleik tekintetét is, hogy vajon mi mennyire örülünk az általuk készített ajándékoknak. Nálunk tehát nem a „Jézuska” vagy az angyal hozza a karácsonyfát és az ajándékot. Gyermekeink megértették, hogy karácsony Isten szeretetére és ajándékára emlékeztet bennünket, amelyet Jézus Krisztusban adott, ezért szeretjük és ajándékozzuk meg mi is egymást.
Azzal kezdtem, hogy korunk embere számára sokszor a csomagolás a lényeg, és elvész a tartalom. Annyiszor becsomagoltuk, átcsomagoltuk már ezt az ünnepet, már azt sem tudjuk, hogy mi, helyesebben: ki az igazi tartalma. 2016 karácsonyán ne csak a csomagolást csörgessük, hanem bontsuk ki az ünnepet! Találjuk meg karácsonyunkban Jézust! Ne elégedjünk meg a karácsony körül kialakult értékes és kevésbé értékes szokásokkal, hanem keressük azt, aki miatt egyáltalán van karácsony! Keressük a megszületett szabadítót! Aki meg tud szabadítani bennünket nyomorúságunktól, félelmeinktől, vétkeinktől, kilátástalan helyzetünktől, szomorúságunktól, önzőségünktől, s nem csak az ünnepi pillanatok idejére. Ilyen áldott karácsonyi ünnepünk legyen! Ebben segítsen Bódás János Ha szívünk lesz jászol című verse:
Ébredhetünk fehér,
Szép karácsony napra
Lehet az asztalunk
Roskadásig rakva.
Lehet bő ajándék
A fa alatt s a fán
Ettől még nem leszünk
Boldogok igazán.
Ha Jézus számára
Szívünk lesz a jászol
Akkor lehet áldott
Boldog a karácsony.
