Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Karácsonyi ünnepség az Implom iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. december 22. 10:30
Karácsonyi ünnepség az Implom iskolában
A tanulók tánccal, énekkel, versekkel és mesével lepték meg az egybegyűlteket
____Eredeti-_DSF2258m-Implom.JPG

Karácsonyoznak az implomosok

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Megtartotta karácsonyi ünnepségét az Implom József Általános Iskola december 21-én. A diákok az ünnepi díszekbe öltözött csarnokban gyűltek össze.

A „Nincs karácsony szeretet nélkül” című műsorban közreműködtek a 2.a osztályos tanulók szülei, akik a díszletekért és a jelmezekért feleltek, Bonczos Andrea pedig a tánc koreográfiáját alapozta meg. Az előadás felkészítői Sacipi Mariann, Nánási Jánosné és Garami Veronika voltak.

Az iskola tanulói egy tánccal kezdték a műsort a Jégvarázs című rajzfilm betétdalára, majd versekkel szórakoztatták a közönséget. A kórus előadása után a gyermekek A diótörő és az egérkirály című mesét tárták a közönség elé, hatalmas sikerrel. A mesejáték után az összes fellépő összeállt egy utolsó dalra, mécsesekkel a kezükben. A közönség vastapssal köszönte meg a diákok rendkívül színvonalas műsorát, majd Hubáné Kovács Katalin intézményvezető-helyettes mondta el köszöntőjét.

– Köszönjük e varázslatos mesét, amely egy kislány beteljesült álmáról szól. A diótörő és az egérkirály története is azt tanítja, hogy a szeretet a legfontosabb a világon, mely minden akadályt legyőz. Köszönjük a szívhez szóló, lelket melengető dallamokat, amelyek betetőzték az ünnepi hangulatot. A karácsony már időtlen idők óta a szeretet ünnepe. A boldogság, a meghittség napja, amikor együtt lehetünk szeretteinkkel és megajándékozhatjuk egymást. Azonban nem a drága ajándékok jelentik a fényt a lelkünkben, hanem a szándék, hogy önmagunkból mit adhatunk önzetlenül.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)