Képünk a Gyulai Művész Klub korábbi előadásán készült
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az est elején a moderátor szerepet is vállaló Fodor György bemutatta a jelen lévő GyMK-tagokat, és egy szomorú kötelességnek tett eleget, amikor Shakespeare kapcsán a nemrég elhunyt Gedeon József színházigazgató úrra emlékezett Mákos Dániel (GyMK alapító tag) szavainak tolmácsolásával, aki szintén dolgozott a keménykezű, ugyanakkor kérlelhetetlenül kultúrapárti, mindig az újra és maximumra törekvő direktorral. Tanár úr valóban kivárta az egy perces néma csendet, amelyet oly ritkán szoktak, de ezt a főhajtást most különösen megérdemeltnek vélte. Mákos Dániel szavaival: „Ars longa, vita brevis”.
A Shakespeare-hez és a tudományhoz való lojalitást bizonyítandó Nagy Balázs előadásában a történelmi háttérre helyezve a hangsúlyt, igyekezett az időszakra jellemző sajátos ellentmondásokon keresztül megragadni Shakespeare korát. Rávilágított, hogy az egyes történelmi korszakok nem vállnak el élesen egymástól, a reneszánsz ember gondolkodásmódjában még ott élnek a középkori világképből eredő elemek is. Különösen igaz ez az olyan, a kontinenstől részben földrajzi okokból kifolyólag is elkülönülő területeken, mint amilyenek a brit szigetek. Európa e régióit a nagy eszmetörténeti áramlatok gyakran megkésve, némileg átértelmezve érik el – e sajátos átértelmezettségre utal, hogy e területeken gyakran „északi reneszánszról” beszélünk, megkülönböztetésül a reneszánsz eszme kiindulási területét jelentő mediterrán vidék „déli reneszánszától”. Az előadó a fent nevezett ellentmondásosságot elsősorban a Shakespeare irodalmi munkássága idején uralkodó két angol király, I. Erzsébet és I. Jakab személyén keresztül igyekezett megvilágítani, rámutatva például arra, hogy Jakab királynál a tudós gondolkodással jól megfért a boszorkányság kérlelhetetlen üldözése, a babonás félelem a mágikus praktikáktól. Előadása végén rátért a korabeli London és a városok társadalmának bemutatására, igyekezve megismertetni a hallgatósággal, kik is alkották Shakespeare egykori közönségét.
Az izgalmas előadást a GyMK amatőr színészeinek (ős)bemutatója követte, amelyben kiderült, nem is annyira amatőrök a jelenlévő, vállalkozó kedvű kultúrifjoncok. Darabjuk, amelynek szövegét maga Nagy Balázs írta, a Hamlet parafrázisaként értelmezhettük. Ahogy Fodor tanár úr később hozzátette: „Ez a darab valójában a színház a színházban, amely még egy plusz a színházban.” A Hamletben a Gonzagó megölése jelenetet eleve színészek játsszák, a fiúk pedig maguk is egy színjáték születését parodizálták, azaz önmaguk kifigurázásával mégis csak komolyan vették az eredeti jelenet tanulságait, végül egy újabb jelenetsor született: egy rettegő színészkirály (öreg Hamlet-ifjú Hamlet-Claudius egy személyben: Jobbágy), egy szerelemben eltorzult Ophélia (Baranyai) és egy gollamszerű szellem (Németh), amelyet maga az író (Nagy) narrál, fantasztikus kavalkád. Mélyebb értelemben véve: az „álom az álomban”-effektust szintúgy láthattuk, ahol az identitás- és szerepzavaros színészek küzdenek önmaguk és a világ groteszkségének értelmezéssel, közben megjelenik a magyar zászló trikolorja is, hogy újabb szimbólumréteget rakjon az alapvetően kacagtató, főpróbának szánt előadásra. A nézők rekeszizmának stabil megdolgoztatásával a részt vevő színészjelölteket jelesre vizsgáztak.
Fodor György érdekfeszítő előadásában a Hamlet magyar fordításait vette szemügyre. Elsőként az eredeti szöveg megszületéséről beszélt. Megtudtuk, hogy 1599–1601 között keletkezhetett egy Ős-Halmet, amelynek az előzményéül Saxo Grammaticus Gesta Danoruma szolgálhatott, ahol a dán történetíró már írt egy bizonyos Vita Amlethi fejezetet. Thomas Kyd, a kortárs zseni köztudottan több forrásművet adott Shakespeare-nek, akinek egyetlen eredeti kézirata sem maradt fenn, bizonyítandó, hogy ötleteit nem mástól lopta. Az első magyar szöveget Kelemen László kolozsvári színtársulatának felkérésére, Friedrich Ludwig Schröder színész, drámaíró német eredetijéből 1790-ben, még prózában Kazinczy Ferenc készítette el. Később a szöveget ő maga megváltoztatott befejezéssel, kétszer átdolgozva, majd töredékben hagyta ránk. 1794. január 17-én tartották meg az első magyar nyelvű bemutatót Kolozsvárott. A címszerepet az a Kótsi Patkó János játszotta, aki elsőként teremtett Shakespeare-kultuszt Magyarhonban, a Shakespeare-darabok első színészeként már 1793. december 31-én egy Rómeó és Júliával zárták az évadot. 1793–1810 között Bartsai László, 1839-ben prózafordításban Vajda Péter, 1859-ben Ács Zsigmond közöltek fordításokat, amelyek nem arattak tartós sikereket. 1866-ben született meg „a” magyar Hamlet. Arany János szövegváltozatához több mint száz éven át nemigen mertek hozzányúlni. 1867. szeptember 9-én Paulay Ede rendezésében a Nemzeti Színházban mutatták be. Utána is akadtak próbálkozások: Zigány Árpád (1899, prózafordítás), Telekes Béla (1904), Szabó T. Attila (1929, prózafordítás). 1983-ban Eörsi István a kaposvári Csiky Gergely Színház számára készített újrafordítást, azonban saját maga vallotta be, hogy először túl sokat támaszkodott Aranyra. Így 1988-ra átdolgozta és 1990-ben Cserépfalvi Imre segítségével adta ki szövegét. 1996-ban Mészöly Dezső is elismerte alcímében, hogy Arany „másfél száz sorát” használta fel, amikor az Új Színház felkérte a fordításra. A legmerészebb, Arany árnyékából végül kilépő változatot 1999-ből Nádasdy Ádám professzor úr jegyzi (a Magyar Shakespeare Bizottság elnöke), aki a debreceni Csokonai Nemzeti Színház számára fordított. A szövegváltozatok fordításainak nyelvi tanulságairól (félreértések, etimonhibák, anakronizmusok, stiláris különbségek) is szólt tanár úr, de jelezte, hogy bővebben a következő helyeken találunk információkat: Géher István: A magyar „Hamlet”: Arany János furcsa álcája. (Holmi 2005/12: 1511–1540.) és a Gyulai Hírlapban: http://www.gyulaihirlap.hu/110027-shakespeare-400-.
A jelen lévő diákok, szülők, jelenlegi és egykori pedagógusok pozitívan nyilatkoztak a kezdeményezésről, és remélik, a GyMK nem hagy fel a kultúrapártoló és -mentő tevékenységével. Abban biztos vagyok, hogy hálásak voltak mindenkinek a jelenlétért és köszönik szépen. Továbbá „különös hírmondóként” előzetesként elárulható, hogy jövőre is januárral indul az év, amely Poe születésének hónapja (és minden GyMK tag nagy tisztelője az amerikai novellistának), és Arany születésének bicentenáriuma is lesz, amely nagyobb szabású ünnepségsorozatot előlegez meg. Várjuk szeretettel és érdeklődéssel a programokat!
