Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lélekemelő karácsonyi hangolódás

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2016. december 09. 18:40
Lélekemelő karácsonyi hangolódás
Adventi rendezvényt tartottak a Magvető Református Általános Iskolában
P1130042.JPG

Baráth Andrea ünnepi gondolatokkal nyitotta meg a rendezvényt 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Adventi délutánt rendezett a Magvető Református Általános Iskola december 9-én. Az iskola gyülekezeti házában tartott rendezvény kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a családok együtt hangolódjanak a karácsonyi ünnepkörre. 

A délutánt Baráth Andrea adventi gondolatai vezették be. A lelkészasszony beszédében hangsúlyozta, hogy ez az adventi időszak ne csak annak az időszaka legyen, hogy egyik alkalomról megyünk a másikra, hanem annak az időszaka, amikor lelkileg elcsendesedünk Isten előtt. Mint mondta, az ünnepkör legfontosabb kérdése az, hogy tud-e világítani az életünk, hogy tudunk-e fényt vinni mások életébe.

Később a teljesen megtelt gyülekezeti teremben a gyerekek és a családok különböző ünnepi alkotásokat készíthettek. Ezenkívül mézeskalácsot is díszíthettek a megjelentek, és az ünnepekhez köthető dalokat hallgathattak. A legnagyobb izgalmat a gyermekek asztalidísz- és koszorúkészítő versenye hozta, melyre minden osztály külön nevezhetett. Az összejövetelt közös esti csillagszórógyújtás zárta.

– A mai napon a szülői munkaközössége egy adventi délutánt szervezett a gyermekek és a családok részére. A tiszteletes asszony szavai után mézkóstolást, közös teázást és adventi vásárt tartunk, melynek bevételei az iskola alapítványának a céljait fogják segíteni – foglalta össze a délutánt lapunk számára Sipaki Mária, a szülői munkaközösség elnöke.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)