részlet a mustang c. filmből
Forrás: cinemayward.com
A vetítés előtt megtartott rövid tájékoztatóban elhangzott, hogy Deniz Gamze Ergüven egy 1978-as, ankarai születésű, de Franciaországban tanuló, első filmes, török rendezőnő. Sokan óvták attól, hogy kelet-nyugat kulturális, vallási különbségei, rendhagyó találkozását boncolgassa. Megvádolták feminizmussal, filmjét rendszerellenes propagandafilmnek titulálták, Erdogan török államfő rezsimjének kritikáját látták benne. Tény, hogy a rendezőnő a nő felől közelít, és külön dicséretes, hogy forgatás alatt élte meg a csodát, anyává vált, fiát még a munkák befejezése előtt szülte meg, de kitartott elképzelése mellett. Filmjét elsőként 2015. november 20-án mutatták be Oroszországban, majd 2016. január 20-án Magyarországon is látható volt. A 97 perces filmdrámát francia pénzből, német támogatással, de török szereplőkkel és török környezetben forgatták. Megkapta a franciák César-díját a legjobb elsőfilm, legjobb eredeti forgatókönyv, legjobb vágás, legjobb filmzene kategóriákban. Bezsebelte az Európai Filmdíjat, Goya-díjat a legjobb európai filmként, LUX-díjat, a lengyel, svéd, francia, ukrán akadémikusok filmdíjait, és Oscar-jelölést kapott a legjobb külföldi filmként, amely kategóriában a Saul fiával volt versenyben. Ismerjük a végeredményt, és örülhetünk neki, ugyanakkor megérdemli ez a film is, hogy mindenki lássa, mert ugyancsak fontos, európai kultúrkörben méltatlanul elhallgatott témát bátorkodik előhozni: az elnyomott nők helyzete Kis-Ázsiában és az iszlámban. A tiszta lélekig megrázó, és a lassan önmagába szippantó alkotásban szemléletek (keresztény-iszlám), gondolatok (szabadság-elnyomás), értékrendek (családi vagy önálló döntés), különböző világok (kelet-nyugat) ütköznek.
Öt igen korán árvaságra jutott lánytestvér sorsának lehetünk szemtanúi, akik egy bigott török faluban élnek, akiket az ultrakonzervatív, középkori tradíciókat követő nagymamájuk (Nihal Koldas) és az olykor titkos vágyait megfékezni nem képes nagybátyjuk, Erol (Ayberk Pekcan) nevelnek. Lale (Günes Sensoy), a legkisebb lány a narrátor és tulajdonképpen a rezonőr, az ő szemszögéből ismerjük meg a történet vonalvezetését. Bár a legfiatalabb, ő az, aki egy komoly felnőtt döntésképességével rendelkezik, ezért majd maga veszi kézbe az események irányítását, amikor helyzetük már tarthatatlan. A történet a nyári szünet megkezdése előtti búcsúval és egy ártatlan fürdőzéssel kezdődik, amikor is a kamaszkorú lányok – számunkra teljesen természetes módon, mellesleg talpig ruhában, fehér ingben – a tengerben ünneplik meg a szünet első pillanatit. Petek néninek hála ez az eset pletyaként, erősen torzítva jut el a nagymama fülébe – akinek el sem hangzik a neve a filmben, mégis hol a férfiakat megzabolázni képes erő, hol a teljes kiszolgáltatottság és kiszolgálás megtestesítője. A lányoknál fejlődésében tanúi lehetünk a szexuális érésnek, az egészséges virgoncságnak, a duzzadó életerőnek, a lázadó leleményességnek, ugyanakkor a „kiscsikókat” elnyomó, őket kényszerházasságba kényszerítő, burkoltan nőellenes, feleslegesen puritán, idejétmúltan moralizáló konzervativizmusnak is. A kérdés, milyen viselkedési mechanizmusok léteznek a korlátoltság elviselésére?
Sonay (İlayda Akdoğan) a legnagyobb lány, már kész nő, életkorából fakadóan kiharcolja a szerelemházasságot. Selma (Tuğba Sunguroğlu), a második lány már igazi áldozat, kényszerházasságba tuszkolják, kétszer is nőgyógyászati tortúra áldozata lesz, szüzességvizsgálatra kényszerítik. Megalázottságát finoman, de mégis krisztusi magasságokba repíti a rendezőnő. Ece (Elit İscan) a középső testvér. Az ő sorsa a legtragikusabb. Kezdetben mellékszereplőnek tűnik, de sztoikusnak látszó viselkedése egy pillanatban elképesztően impulzívan hat. Nagybátyja éjszakai zaklatásainak kitéve lassan megőrül, majd a számára is kijelölt kényszerútról az öngyilkosságot választva lép ki. Megrendítő a nyugalom, ahogyan helyzetét kezeli, ahogyan az életét feladja. Nur (Doğa Doğuslu) még szintén nagyon fiatal, tanúja két idősebb testvére házasságának, harmadik nővére halálának. Választását ugyancsak nagymamája döntése és nagybátyja próbálkozásai korlátozzák. Szerencsére a legkisebb testvér, Lale időben ébred és tudatosan és látványosan lázad. Megszöknek az időközben erőddé alakított „szülői” házból, és Yasinnak köszönhetően – aki egy jólelkű, jóképű, modern szellemiségű, igazán karakteres török kiszállító fiú – Isztambulba menekülnek. A főváros folyamatosan az ígéret földjének szimbólumává, a szabadság Mekkájává válik.
A cím így nyer értelmet, az amerikai vadlovak, a musztángok szabadságvágya és betörhetetlensége mérvadóvá válik. Már az első 10 percben központi kérdés lesz a szabadság. Természetes-e? Nem is kérdés! Alapvető érték és jog, félteni, óvni, őrizni kell, kiállni mellette, hiszen az emberi, társadalmi, közösségi viszonyaink fokmérője, nem nyomhatja el semmiféle felsőbb akarat, sem vallási, sem politikai, sem erkölcsi. A naiv szabadsággal, boldogságkereséssel, felhőtlenséggel, romlatlansággal, vidámsággal, áldott kamaszkorral szemben ott áll a kényszerházasság, feleségvásár, igazi szerelemi érzések és gyönyört okozó szeretkezés nélküli kőkemény, rideg, keserű világ. A film mondanivalója erőteljesen megnyilvánul: hogyan áll szemben egymással a jó és a rossz, milyen stratégiákat alkalmaznak a túlélésre a testvérek, hogyan érvényesül az akarat és hogyan kelt feszültséget a tehetetlenség? A válaszok lélekig hatoló sikollyal – és elsősorban Lalén keresztül – fogalmazódnak meg: senkinek sincs joga ítélkezni a szabad akarat és a belülről fakadó, józan erkölcsösség felett.
