Gedeon József
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Élt a városunkban egy kecskeszakállas, szikár úriember. Simonyi Imre, a Mester, az Alanyi Költő.
Lakosa volt városunknak egy szép nagy, igen erős, igen-igen különös, nem hétköznapi ember. A színházigazgató Gedeon József. Ő volt az emberek között az igazi Gedeon. Ő nem csupán azért volt nagy, mert, ha valaki Ember, akkor az hát, legyen bizony nagy.
Nevével tudatalattijában épp Simonyi Imre ruházta fel, elképzelte, hogy valakinek ki fog járni, amikor megírta az „Ember Gedeon jegyzeteit”.
Ha valaki egy valódi Ember Gedeon és színigazgató, akkor úgy szokott dönteni, hogy műsorra tűzi Simonyi Imre, az Alanyi Költő ötsoros drámáit, a Dramoletteket.
A verses párbeszédek színre vitelének sikerében senki sem hitt. Talán még maga a direktor sem, de ez nála nemcsak hit, hanem bátorság kérdése is volt. Egyedül, szemben az árral. Mint a Költő maga. A Mester még siheder korában, papírra vetette eme filozofikus sorokat: „A kultúra: valami örök, tehát időtlen –, a civilizáció alkalmi, tehát változó. A kultúra: a lélek végső szükségessége és legmélyebb igénye, – a civilizáció csupán kellék. A civilizáció ötlet és megcsinálás, – a kultúra: gondolat és alkotás!” (Simonyi: Kultúra, Civilizáció /1945/)
S Gedeon nyert. Siker lett. Aki nyer az már olyan, hogy mániákusan újra megjátssza a tétet.
Simonyi Imre halála után többször visszatért Gyulára, a Földre.
Gedeon József színidirektor találta meg és hívta ide a feltámasztókat. S ők minden felkérésre eljöttek: Árkosi Árpád rendező, Papp Zoltán és Helyey László színészek, Horgas Eszter, a fuvolás. A Mester halottaiból egyenest a Ladicsba érkezett, hő kívánsága a „Természetes halál” („Lőjetek már le végre!”), a Ladics-kerti színpadján idézte a természetellenes („… ágyban, párnák közt…”) módon elhunyt költő szellemét.
Azután előkerült a pisztoly. Pont Márai Sándor kezébe. Akinek Alanyi Imre a leveleit címezte. A Kassai Mester saját magára lőtt vele. Naplórészleteinek idézeteiből készült a Pisztoly, e végzetesen komoly dráma, amelyet Márai Sándor utolsó óráinak felidézése tett mélyen tragikussá.
Mindezeket miért írtam fel? Mert e két zseni volt az, akiket Gedeon József várszínházi színidirektor, megjelenítésemben „Ember Gedeon”, először a Ladicsba invitált, s őt, mint a névtelen társat szerettem volna méltatni, aki soha nem tett le arról, hogy alig elképzelhetően egyedülálló, földi gondolkodókat hozzon közénk.
Megismerhettük Hamvas Bélát, az artisztikus filozófust, Krúdy Gyulát, a tündértollú lovagot, Bethlen Miklóst, az önéletrajzi történetírót, Bolyai Jánost, az emberiség legnagyobb matematikusát, Alighieri Dantét, a költők fejedelmét. Mindnyájan hányatott sorsú lángelmék, és vívódásaik megismerése nélkül mi, nézők szegényebben és elárvultabban hagynánk itt e földi világot.
A sor folytatódhat.
Tágas a Mesterek dolgozószobája, mert nem evilági az otthonuk. S most bekéredzkedett hozzájuk a Gyulai Várszínház 21 éven keresztül alkotó fáradhatatlan direktora, Gedeon József. Új idényt már nem fog szervezni. Új műsort már nem fog színpadra parancsolni. Sok száz darabot állított szeretett közönsége elé. Kérésére sok ezer színész, zenész, táncos, énekes állott a várszínpad és a tószínpad minden esztendőben újraácsolt deszkáira. Működési éveiben jóval több, mint száz Kossuth-díjas színművész és szuper kedves, valamint extravagáns, a világ számos részében kiválóra értékelt világhíres művész érkezett elkápráztatásunkra Gyulára. Azt hihetjük, sikerült a nemzetközi színházi élet vérkeringésébe kerülnie az ország egyik legtávolabbi sarkában működő színházi műhelynek, itt, az Alföld téglavárában, amivel hozzájárult a minőségi kultúra gazdagodásához, a színházművészet hazai jó hírének emeléséhez. Ennél többet egy színházcsináló ember nemigen tehet.
Ezzel városunk hírét növelve messze többet ért el, mint bármelyik intézmény bármikor.
Ezentúl az égi páholy székéből néz majd le ránk, és dörmög elégedetten, hogy „Na, ez megint jól sikerült!”, vagy mérgelődik: „Na, megint nem figyeltetek eléggé!”
S morfondírozik, ki lép a helyemre? Ki tudja, milyen lesz a következő generáció?
Ha ő nem tudja, ki sejti? Mit kell tudnia az utódnak? Szorgalom, türelem, kitartás, megfeszített munka, hát az nagyon kell, még a legjobbnál is jobban.
Talán Milne, a nagy mesemondó hallotta mi kell mindenek felett: „Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.”
Igen, ez mindenképpen kell.
