Latinovits, a közönség, illetve Holl Zsuzsa és Végh Péter
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
Az előadás Latinovits gyászjelentésének felolvasásával és egy videó levetítésével kezdődött, amelyen a színész szavalta el Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét. A vetítés az egész este folyamán folyatódott, képekkel a „Színészkirály” életéből. Latinovits apjával nem sokat találkozott, meghatározó gyerekkori élményeket a nagyapjától és nevelőapjától kapott. Gyermekkorától kezdve keresztény nevelést kapott, amely a gimnáziumi évek alatt is folyatódott. Társaságkedvelő fiatal volt.
Asztalos tanulmányokba kezdett, Galamb Sándor karolta fel. Elképesztő elhivatottsága már itt is megmutatkozott. Később Bajor Gizi unszolására kezdett bele a színészetbe, előtte nem gondolt erre a pályára. 1950–56 között amatőr csoportokban szerepelt, majd Debrecenbe szerződtették. A társulattal még Lengyelországba is kijutott – ez volt első külföldi útja –, és ez sikeresen kihozta az akkor először jelentkező depresszióból.
Szendrő József vette át a debreceni színház irányítását, amely újra pozitív korszakot hozott az intézmény életébe, de Latinovits újra depressziós időszakban volt. Munkáján nincs nyoma belső vívódásának, folyamatosan dicsérik a játékát, ekkortájt kapja első filmszerepét is, a Gyalog a mennyországba című alkotásban.
Később mégis Miskolcra szerződik, de nem érzi ott jól magát, még egy klinikára is befekszik. Életének egy egészen meghatározó szerepe mégis ebben a városban történik: megismeri Ruttkai Évát. A színésznő visszaemlékezéséből kiderül, hogy első látásra egymásba szerettek, ahogy mondta: „Mintha a saját szemem nézett volna vissza rám”.
Latinovits visszatért egy rövid időre Debrecenbe, de már ekkor is vendégszerepelt a Madách Színházban, majd összejött a régóta dédelgetett álom: ő is a Vígszínházba szerződött, oda, ahol Ruttkai is játszott. Ebben az időben fedezi fel igazán a szakma, szerepel színházban, filmekben, rádióban. Egyre magabiztosabbá válik, bár szókimondása miatt gyakran megvetik, még fegyelmit is kap egyszer.
A társulat Pozsonyba készül, de ő hosszú hetekig fekszik egy szanatóriumban, miután két infarktust is kap. Azt javasolták neki, hogy 1965 szeptemberében folytassa a munkát, de rengeteg szerepet vállal, végül megkapja a Jászai Mari-díjat. ’66-tól a Thália Színház tagja, de egyre fontosabbak a versek is az életében. Számos díjat begyűjt munkái miatt, de állítólagos összeférhetetlensége miatt nem hosszabbítják meg a szerződését.
Folyamatosan játszott filmekben és tévéjátékokban, végre a rendezésben is kipróbálhatta magát, majd 1975-ben megkapja az Érdemes Művész díjat. A depresszió egyre inkább elhatalmasodott rajta, végül 1976. június 4-én öngyilkos lett. Az emlékest egy újabb vetítéssel ér véget, amelyen Latinovits József Attila versét szavalja: „Akárhogyan lesz, immár kész a leltár / Éltem – és ebbe más is belehalt már.”
