Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Forradalom, megtorlás, konszolidáció

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterKULTÚRA • 2016. november 09. 10:20
Forradalom, megtorlás, konszolidáció
Bemutatták a Bárka 1956-os számát a Gyulai Várszínház Kamaratermében
Bemutatták a Bárka című irodalmi folyóirat 1956-tal foglalkozó számát november 7-én a Gyulai Várszínház Kamaratermében. Az estén Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője köszöntötte a vendégeket, de jelen volt Bartus Gyula színész, valamint az aktuális lapszám szerzői közül Erdődi Ferenc, Sáfár Gyula, Bódán Zsolt, Banner Zoltán és dr. Erdész Ádám. Az bemutató díszvendége M. Szabó András, Gyula ’56-os polgármestere volt.
____Eredeti-GYHRCSD_002.JPG

Képünkön (balról jobbra): Erdődi ferenc, M. Szabó András, Elek Tibor, dr. Erdész Ádám és Banner Zoltán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Bartus Gyula

Elsőként Bartus Gyula szavalt el egy verset – ahogy az este folyamán többször is tette – majd köszöntőjében Elek Tibor kifejtette, hogy már tíz évvel ezelőtt is kiadtak egy emlékező számot, amely akkor a megyei eseményekre fókuszált. A mostani kiadás sem különbözik felépítésben a többitől, így ugyanúgy megtalálható benne a szépirodalmi összeállítás, a tanulmányok és kritikák, a különbség csak annyi, hogy minden 1956-hoz kapcsolódik.

M. Szabó András

A különleges kiadás tartalmazza M. Szabó András „60 év távlatából” című írását is. Gyula forradalmi polgármestere sajnálatát fejezte ki azért, hogy túl keveset beszélünk az ’56-os eseményekről, pedig elmondása szerint még külföldön is számos helyen emlékeznek a történtekre. Elmesélte, hogy egyszer egy fiatal barátjával volt, akihez megérkezett az édesapja. A forradalom óta nem találkoztak, barátként üdvözölték egymást, a fiatalember pedig azt mondta, hogy ha nem történt volna meg ez a találkozás, akkor nem tudta volna, hogy az édesapja is részt vett az eseményekben.

A folytatásban Erdődi Ferenc adta elő „Mától nem…” című verses levelét, amely Mány Erzsébet történetét idézi fel, akit Farkas Mihállyal együtt végeztek ki a harcok után. A Műhely rovatban tanulmányokat szoktak közölni, ezúttal Sáfár Gyula és Bódán Zsolt is ismertették a saját írásukat: előbbi a Békés megyei megtorlásról és emberveszteségről írt, utóbbi a csanádapácai Horváth Lajos, szinte már krimibe illő történetét göngyölítette fel.

Banner Zoltán Balog Zoltán képeiről írt, amelyek a forradalmi lapszámot illusztrálják, dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója pedig egy kritikát közölt egy Illyés Gyula kötetről, amelyben eddig ismeretlen naplójegyzeteit ismerhetik meg az olvasók. A bemutatót Bartus Gyula zárta Tamási Áron Magyar fohász című versével.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)