Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ebben több volt, mint egy pont!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. október 31. 09:02
Ebben több volt, mint egy pont!
Gyulasport Nkft.–Lajosmizsei UKC 27–27 (15–12)
____Eredeti-GYHRCSD_046.JPG

A Gyulasport Nkft. és a Lajosmizsei UKC ificsapatainak mérkőzése 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Gyulasport Nkft.: Borsós–Bagi 1, Rácz 2, Szabó 9, Nagy 2, Dávid 5/1, Csapó 4/2. Csere: Nagy B.(kapus), Zubor 1, Nagy 2, Asztalos 1/1, Rokszin, Balogh, Boruzs, Csiffáry. Edző: Tövisháti Zsombor.

A női kézilabda NB I. délkeleti csoportjának 5. fordulójában a Gyulasport Nkft. csapata a Lajosmizsei UKC ellen lépett pályára október 29-én a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. A hazai csapat egy kellemetlen vereségen kívánt túllépni – a hasonló játékerőt képviselő Bács-Kiskun megyei csapattal szemben – a majdnem telt házas találkozón.

A mérkőzés nem is kezdődhetett volna jobban a gyulaiak számára, hiszen Dávid Szilvia vezérletével rögtön magához ragadta a játék irányítását a hazai gárda. Ez annyira jól sikerült, hogy rögtön a mérkőzés elején – a tizedik percben, 6–3-as állásnál – időt kellett kérnie a vendégek mesterének, hogy rendezze csapata sorait, ám a folytatásban sem a lajosmizsei lányok festették a játék képét. Az első félidő végén a gyulaiak háromgólos előnnyel fordulhattak.

A hazaiak a második félidőben egészen a 48. percig tudták megtartani előnyüket, amikor is a vendégek, Áy Nikolett vezérletével, egy nyolcgólos szériát produkáltak, amire a hazaiak csak néggyel tudtak válaszolni. Az utolsó másodpercekben, egy szabaddobást követően, a vendégcsapat egyenlíteni tudott, amire a hazaiak idő hiányában már nem tudtak válaszolni.

A Gyulasport Nkft. lányainak nem sikerült semlegesíteni a vendégek legjobb lövőjét, Áy Nikolettet. A vendégek megérdemelten vittek el egy pontot, a fürdővárosiak pedig egy már megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből. Az egy pontnak köszönhetően a Gyulasport Nkft. a harmadik a tabellán. Egy hét pihenő után a második helyen álló Makói KC csapatát látják vendégül a hazaiak.

– Egy félig megnyert mérkőzésen pontot szerzett tőlünk a Lajosmizse. Sajnos játékosaim többször fontos pillanatban hibáztak. Köszönjük a kilátogató nézőknek a szurkolást. A régi idők hangulatát idézték számunkra – nyilatkozta Tövisháti Zsombor vezetőedző.

 

____Eredeti-GYHRCSD_037.JPG

Hajrá, Gyula!

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulasport Nkft.–Lajosmizsei UKC 32–27 (17–15)

A juniorok izgalmas, küzdelmes, kemény csatában, Boruzs Barbara remek játékával fektették két vállra a vendégek hasonló korú csapatát. Győzelmükkel a fiatalok a tabella második helyén állnak, a listavezetővel azonos pontszámmal. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)