Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szellemiséget idéztek a negyvenes 48-asok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2016. október 24. 19:30
Szellemiséget idéztek a negyvenes 48-asok
A 48-as Club emlékesttel indult a Kultur Cafe Club összművészeti programsorozata
A hajdani 48-as arcok most már korban is 48-asok. Vagy legalábbis negyvenesek. Elsősorban őket invitálta két évtizeddel visszaröpítő, exkluzív időutazásra október 21-én Kiss János programszervező Gyulán. A kultúrtörténeti esemény nem az egykori Erkel mozi épületében, hanem a Vigadóban zajlott, ami nemcsak térben, hanem szellemiségében is közel állt a klubhoz, gondoljunk csak a felejthetetlen EDÜ-k koncertjeire az akkori „Kohán” teraszán. A Kultur Cafe Club hétállomásos összművészeti programsorozatának nyitó estjén a 48-as Club került központba. Csaknem húsz év elteltével újra összeverődhetett az ’90-es években működő, legendás szórakozóhely törzsgárdája.
____Eredeti-GYHRCSD_082.JPG

A gyulai Vigadóban újra összeverődött a legendás szórakozóhely törzsgárdája

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A jeles eseményre jöttek a környező településekről, de a fővárosból és Sopronból is. A Vigadó előterében láthatták a jól ismert színes programfüzetek sorát, amely tanúsította, mekkora klubélet, mennyi koncert, kiállítás, filmklub, sőt, „beletörődési tanfolyam” is zajlott a néhai szórakozóhelyen, számos élményt adva a betérő suhancoknak. Az emlékest programja alig akart elkezdődni, annyi sztorit ontottak a jelenlévők egymásra. Nem csoda, voltak, akik azóta nem találkoztak.

 

____Eredeti-GYHRCSD_011.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az Antovszki Band igazi átalakulóművész-banda, többezer dalból álló repertoárjukban nincs olyan rendezvény, amelyet ne tűzdelnének meg odaillő muzsikákkal. Ezúttal sem történt másképpen, előadásukban elhangzottak többek között a 48-as Club vissza-visszatérő sztárzenekarainak, a Kispál és a Borz, a Tankcsapda és a Deák Bill Blues Band slágerei is. A kvartettnek köszönhetően nem maradhatott el a kor jellegzetes tánca, az „alterpogó” sem.

 

____Eredeti-GYHRCSD_016.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A bemelegítés után Kiss János szólt a „fekete nyájhoz”. Beszédében elmondta, azzal a céllal hívták vissza Gyulára, hogy visszakösse a várost az élőzenei vérkeringésbe. Dr. Görgényi Ernő polgármester – aki szintén sok kellemes emléket ápol a klubéletről – örömét fejezte ki, hogy sikerült hazahívni az egyik alapítót, és visszahozni valamicskét a ’90-es évek pezsgő hangulatából. Színpadra lépett, és köszöntötte a társaságot az egykori alapítótárs, Ökrös Gergő is, valamint a 48-as Club csapatának jelenlévő tagjai: Kasoly Attila, Nagy Attila „Nagyi” és Kuli András. A kivetített korabeli fotók még több memoárt hoztak a felszínre. Szépreményű múltunk támadt föl a képeken: kinyúlt pulóveres csajok és hosszú hajú srácok zenéltek, buliztak, támasztottak pultot, és bámultak vissza ránk, a jövőbe.

 

____Eredeti-GYHRCSD_037.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A 48-as Club több alkalommal rendezett egész estés fesztivált, ahol a gyulai együttesek mutathatták be szerzeményeiket. A Bisztró Baleset Band egy ilyen buli kedvéért verbuválódott az ott fellépő zenészekből 1996-ban. Nem véletlen hát, hogy az azóta országos ismertségre (és hírhedtségre) szert tett zenekar koronázta meg az emlékestet egy nagykoncerttel. A Simonfi Gábor „Simi” és Kara Misa által indukált banda harsány jelmezekben és a tőle megszokott látványvilággal fűszerezve „tolta” a mellesleg rekeszizmot is megmozgató talpalávalót. A retro funky-rockdiszkó kitartóan beletette a lábakba a bugit, de a koncert után sem hagyott alább a buli, kifulladásig folytatódott a könnyed nosztalgiázás. A szellemiségidézés sikerült. És folytatódik!

 

____Eredeti-GYHRCSD_091.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)