Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Burai István a történés pillanatát keresi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterKULTÚRA • 2016. október 14. 11:00
Burai István a történés pillanatát keresi
A Hajdúság egyik legmeghatározóbb képzőművésze állított ki a Gyulai Várszínház Kamaragalériájában
Burai István alkotásaiból nyílt kiállítás A történés pillanatában címmel a Gyulai Várszínház őszi évadának nyitányán, október 13-án a kamarateremben. A debreceni születésű festő mára a Hajdúság egyik legmeghatározóbb alakja a képzőművészet terén, 1970 óta tart kiállításokat itthon és külföldön egyaránt. Gyulára az eddigi munkáiból hozott el egy válogatást.
____Eredeti-GYHRCSD_014.JPG

Képünkön (balról jobbra): Cs. Tóth János és Burai István

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Először Gedeon József, a várszínház igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Cs. Tóth János művészeti író foglalta össze a kiállító életútját és művészetét. Rendhagyó módon „biológia órával” kezdődött a megnyitó, ahol a prefrontális lebeny került előtérbe, amely az agyat egyfajta „vezérigazgatóként” irányítja, és többek között a kreativitásnak és a divergens gondolkodásnak a központja, amely leginkább a művészekre jellemző.

Cs. Tóth János szerint ez a gondolkodás jellemző Burai Istvánra is, aki művészeti tanulmányait a képzőművészeti szabadiskolában végezte, majd tagja lett a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körnek, ahol olyan alkotók tanították, mint Félegyházi László és Bíró Lajos. Megtalálta a csak rá jellemző stílust, először a grafikák terén, majd 1988-ban tagja lett a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, később a Magyar Festők Társaságának is.

Burai István több művésztelepnek is vezetője, illetve ő maga is alapított egyesületeket. Nem idegenek tőle a bibliai témák, de gyakran alkot Don Quijote figurájához kapcsolódóan is. Többször járt külföldön is – például Indiában vagy Japánban – ahol számos kiállítása is volt. Ahogy a tárlat címe is mutatja, mindig a történés pillanatát keresi, amelyben kialakul egy helyzet, amelyet csak utólag érzünk meg.

A kiállítást november 30-ig díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők.

 

____Eredeti-GYHRCSD_006.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)